Emlékezés - Nekrológok

Szentbeszéd a Nagy Gáspárért bemutatott engesztelő szentmisén

Nagy Gáspár testvérünk életébe január 3-án beköszöntött a nyár, amint már egy korábbi versében megjövendölte: „Tudom, \ emlékezetes, nagy nyári délután lesz, \ s nem lesz idő megírni, leforgatni, \ de mindenki – holt és eleven – \ főszereplőként találkozik \ a RENDEZŐVEL.”

Karácsonyhoz közeledve egyre keményebb keresztúton jár, és akik szerettük őt, családtagjai, a Katolikus Rádió hallgatói aggódtunk és imádkoztunk érte, ahogy megint csak egy versét idézve: „…kívül és belül: \ poklosan örvényült, háborult világ, \ de a remény sohasem meghaló, \ ha minden utolsó szalmaszál, \ ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”

Reményünk már nem erre a földre szólt, hanem az ég számára. Hiszen az a karácsonyi szent csere, amit János evangélista meghirdetett az megvalósult: Az „Igazi világosság a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. S mindannak aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten gyermeke legyen.” /Jn 1,11/

Nagy Gáspár költői, írói életművét méltatni nem tisztem. S most a szentmisében inkább az örökkévalóság fényénél gondolunk erre az életútra. Az evangéliumból Jézus első csodáját hallhattuk, amit a kánai menyegzőn cselekedett. Látszólag távol áll egy halálesettel kapcsolatos megemlékezéstől, hiszen az emberi élet egyik legnagyobb öröméről, a menyegzőről szól. A mai alkalomra is sokat mondó, mert Jézus, amikor az üdvösségről tanított, a földi ember számára a szeretetben elköltött lakoma és a menyegző példázatát használta fel.

János evangélista jelképekre érzékeny lélekkel emlékezett vissza arra az eseményre, amelyen maga is jelen volt. Jézus azt mondotta anyjának, Szűz Máriának, hogy még nem jött el az ő órája, és ezért csak kérlelésre mentette meg csodájával az ínséges helyzetbe került lakodalmas népet.
Mindez Jézus megkeresztelkedése utáni harmadik napon történt, amely napnak még egyszer visszatérő győzelmes valóságát a föltámadáskor tapasztalták meg a tanítványok. Ez a harmadik nap elővételezte az ő óráját, halálát és feltámadását, amikor megdicsőült testében is találkozott az Atyával. S az a mérték, ahogyan jézus megajándékozta a násznépet a nagy kőkorsók borával, a zsoltáros szavát juttatja eszünkbe: „Uram! Te jobb vagy hozzám, mint az élet.” (Zsolt 62)

Vagy ahogy Kosztolányi írta Hajnali részegség című versében: „mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam”. A kánai menyegző csodáját mindenki úgy vési emlékezetébe, hogy Jézus a vizet borrá változtatta. János evangélista azt írta később, hogy Jézus megígérte: „aki hisz bennem, ugyanezeket a tetteket viszi végbe, mint amiket én véghez vittem, sőt még nagyobbakat is véghez visz”! (Jn 14,12).

Valószinűleg a hithirdetés világot átfogó művére gondolt itt Jézus, de gondolhatunk arra is, hogy Jézus vizet borrá változtatásához hasonlóan az ember is sok csodás változtatást visz végre az Isten kegyelmével. A költő is ilyen. A szavakból, az egyszerű mondatokból verset ír, amelyből a gondolat mélysége árad, és a rímek zenéje gyönyörködteti az emberi fület. Micsoda szellemi átváltoztatása ez a betűnek és hangnak. Ezért is mondja Nagy Szent Vazul: „csüngjetek a költőkön, akiktől elménk gyakorlását remélhetjük” (Értekezés a költők olvasásáról).

Az irodalomban szinte elfogadott kánonná vált, hogy a teljesítmény számít maga a mű és nem a mögötte álló ember. Nagy Gáspár élete e tekintetben is példamutató volt, mert gondolatai, szavai, tettei egybevágtak Egységben volt az élet és a mű. Nála az irodalom nemcsak művészet volt, hanem erkölcs is. „Szája a szív bőségéből szólt” (Mt 12,35). Az igazságot illetően pedig szava egyértelműen igen vagy nem. Keresztény elkötelezettséggel élete életét és aggódott egyre fogyatkozó népéért, a magyarokért.

Búcsúzunk tőle; olyan testvérünktől, aki Krisztus tanítványa akart lenni. Még egészen fiatalon egyik versének ezt a címet adta: Lehetnénk a tanítványok. Harmadik versszaka lehet búcsúzó és Istenhozzádot mondó szavunk: „Mi latrok: jobbról balról \ várunk míg kilép az arc az arcból \ lesietünk a Golgotáról \ amennyit hallottunk láttunk abból … \ lehetnénk a tanítványok \ s úgy kezdenénk: „föltámadás a halálból”.
Ámen

Elhangzott 2007. január 14-én a budapesti Egyetemi templomban.


Bábel Balázs érsek
Magyar Kurír, 2007. 01. 16.


< vissza