Egyik korai versedben a Hozzád oly közel álló Pannonhalmát hajóhoz hasonlítottad.
Itt és most a Bencés Diákszövetség szavait hozva, óhatatlanul jut
eszünkbe a Szent Hegyhez kötődő másik költő, Mécs László sora: „Ki érti Istent,
titkos terveit, mért ríkatja meg kedvenceit?” Mert azok vagyunk. Te is, akit elhalmozott
tehetséggel, adományaival, a hosszú kereszthordozásban Veled szenvedő
családod is, de ugyanígy mindnyájan, akiknek Téged ajándékul adott, és akiket
most mégis megríkat.
Igaz, hogy elszorul a torkunk, és fátyolos a szemünk. De valamit tudunk. Azt,
hogy Te már elértél Betlehembe, és megbizonyosodtál arról, hogy az utolsó szalmaszál
valóban abból a jászolból való. Hisszük, tudjuk, hogy a bennünket megríkató
Jóistennek jutalmazó szeretete vár Rád. Tudjuk, nem veszíthetünk el Téged.
Közöttünk vagy, velünk vagy, továbbra is büszkék lehetünk Rád, és kifejezhetjük
hálánkat.
Mert nagyon sok megköszönni valónk van. A mennyei Atyának és Neked magadnak
is. Hálát adunk Érted. Köszönjük, hogy ismerhettünk. Köszönjük, hogy
szerethettünk és szerethetünk. Köszönjük a kisebb családodat, köszönjük a jóval
nagyobbat, a miénket, Szent Benedek atyánk háza népét, és annak nevében azt,
hogy közénk vezetett, és közöttünk megtartott. Köszönjük bencés szívedet!
Hálát adunk életművedért. Köszönjük a bibliában gyökerező világnézetedet,
bibliás stílusodat. Köszönjük keresztény szívedet!
És hálát adunk annak a közösségnek a nevében is, amit hazának, nemzetnek
mondunk. Ahová az Úr kegyelméből beleszülettél. Amelyet minden szavaddal, rímeddel,
sőt ragjaiddal is szolgáltál. Köszönjük magyar szívedet!
Mi nem búcsúzunk, mi csak elköszönünk. Ugyanúgy, mint máskor is, amikor
találkoztunk: Isten áldjon! Áldjon, és adjon Neked örök boldogságot!
Elhangzott a farkasréti búcsúztatáson 2007. január 16-án.
Fáber Miklós
Hitel, 2007. 3. sz. p. 29.