Azért szólítlak téged is, mert verset vétkeztem (ez a Te kifejezésed volt), s ha olykor velem is megesett, megmutattam neked – sőt nemegyszer, viszonzásképpen Te is így tettél. Egy búcsú-négysorossal készültem, és ráadásként hoztam néhány magyarázó, mentegetőző mondatot is.
üzeNGet a reNGeteg teNGer:
pillaNGók aNGyala eNGedj,
eNGedj el riNGó rozmariNG!
Belátom, olvasva könnyebb észrevenni a versbe rejtett titkot, mint így hallgatva: csupa olyan szavakból szerkesztettem egybe a strófát, amelyekben megtalálható az NG betűpár: Nagy Gáspár monogramja. Igen, őt s a költő szellemét akarom megidézni ezzel a naivnak tetsző ráolvasással, tőle véve kölcsön a mágiát, az Öröknyár… módszerét. Abban az „elhíresült versben” (ahogy ironikusan emlegette) a mártír miniszterelnök nevének kezdőbetűit rejtette el ugyanilyen módon Gáspár.
A hűség emblémái voltak azok a cenzor-dühítő, rendszer-döntögető infinitívuszok: hűség a forradalomhoz, ’56-hoz, októberhez. Kell-e mondanom, mennyire megindított, amikor egy nevemre költött hasonló technikájú, akrosztichonos versben engem is október gyermekeként aposztrofálva maga mellé emelt. Én persze inkább a képzőművészetben igyekeztem valami hasonlót művelni, második üzenetet rejteni a képbe, a grafikai lapba, és hinni, lesz, aki észreveszi majd, hogy az a nehezebben megtalálható pótjelentés fontosabb, mint a nyilvánvalónak tetsző primer tartalom. Lehet, ezeket a rokon szándékokat látva bízta rám Gazsi versei illusztrálását, könyvcímlapjainak rajzolását, megsejtve talán, ám korántsem bánva, hogy a versek mellett majd a rajzok is betiltatnak olykor.
12 nagybetűs NG, 12 Nagy Gáspár monogram, tanítvány-tanító-mester, búcsúzom tőled… helyetted újfent:
üzeNGet a reNGeteg teNGer:
pillaNGók aNGyala eNGedj,
eNGedj hát, riNGató katáNG!
Elhangzott a Nagy Gáspár-emlékesten, 2007. január 26-án a Testnevelési Egyetemen.
Orosz István
Hitel, 2007. 3. sz. p. 45-46.