Tisztelt Pritzker Úr! Tisztelt Vezérigazgató Asszony!
Kedves Vendégek, Írókollégák, Barátaim!
Ismét látom és érzem, mennyire igaz az a Bibliából származó, de közhellyé silányított s főleg be nem tartott mondás, miszerint: jobb adni, mint kapni. Itt bizony egy hosszabb lélektani és erkölcsi kifejtésnek kellene következnie… de ettől most megkímélem magunkat. Csak annyit mondok: ez a megtisztelő díj az elmúlt évek díjai, elismerései után is váratlanul ért. Egyik kedves barátom – a hír hallatán – kajánkodva jegyezte meg: általában sok díjon keresztül vezet az út a Svéd Királyi Akadémia nagyterméig. Mindenesetre már akadémiai díszteremben vagyunk, és az ír költő, Seamus Heaney, a friss Nobel-díjas, csak tíz esztendővel idősebb nálam… szóval, ha lenne becsvágyam… Inkább megkockáztatok egy komolyabb próféciát: az elkövetkező tíz évben lesz magyar irodalmi Nobel-díjas. És persze tökéletesen egyetértek Nemes Nagy Ágnes vélekedésével is: „A magyar nyelv elszigetelt, a magyar nyelv világirodalmi halál! De: a magyar nyelv költészetre kiemelkedően alkalmas.”
A köszönet legyen rövid, mert a végén még megköszönöm magamnak is, hogy most itt állhatok.
Mindenekelőtt köszönöm Robert Pritzker úrnak, a Getz-díj alapítójának azt a nemes és igen nagyvonalú szándékot, mellyel e díjat – a legjobb sugalmazásra hallgatva – létrehozta. E szándékban és tettben egyenesen megható a magyar irodalom és kortársi-alkotói iránti tisztelet, amely az egész magyarság becsülését jelenti. Jelenti azt is, hogy ismeri a magyar irodalom különleges szerepét történelmünkben, s jól ismeri a mai írókat és irodalmat egzisztenciálisan veszélyeztető helyzetet.
Köszönöm a Magyar Írószövetség zsűrijének, hogy a díjjal megtisztelt, s külön is az elmúlt évek azon Getz-díjasainak, jeles írótársaimnak támogató szavazatát, akik érdemesnek tartottak arra, hogy ötödikként nyomukba lépjek. Itt hajtom meg fejemet a kitűnő író, az első Getz-díjas, Mándy Iván emléke előtt. Sajnálom nagyon, hogy ma nem lehet már körünkben, mert Ő is, mint egyik legkedvesebb barátja, Kormos István tette 18 éve, ama vértanús napon, október 6-án távozott e földi létből. De tudom, hogy figyel, figyelik e díszes gyülekezetet.
Köszönet ezért a rendezésért, hogy itt az MTA Dísztermében, s ebben a körben találkozhatunk.
Köszönet azoknak az írótársaimnak, akik eljöttek s megtiszteltek jelenlétükkel. Őszintén remélem, hogy a jövő évi díjazott majd közülük kerül ki.
Elhangzott a Getz-díj átadási ünnepségén az MTA dísztermében, 1995. október 11-én.
(Új Forrás, 1995. december)
< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez