…Quidquid agis, prudenter agas et respice finem.” – ezt a Seneca-idézetet jó négy évtizeddel ezelőtt hallottam drága emlékű Sámson Edgár latintanáromtól, Pannonhalma szent hegyén. Ugyanis az volt a szokása, hogy nagyon sok latin mondást, közmondást megtanított nekünk memoriterként.
De valahogy ennél a mondatnál hosszabban elidőzött. És talán azért is fordíttatta le velünk, a nyelvtani szerkezetekre figyelve. Egészen szöveghűen így hangzik: „Bármit teszel, okosan tedd, és nézd a végét!” Nem úgy fordította, hogy légy körültekintő, és gondolj a későbbi következményekre, hanem, hogy okosan tedd, és nézd a végét.
Egy tizennégy–tizenötéves gyermeknek, azt gondolom, ez a komor és bölcs mondás kicsit idegenül hangozhatott, de rájöttem életemnek a legnehezebb pillanataiban, amikor egyáltalán nem voltam bölcs és okos, valahogy mégis ott volt mögöttem mintegy őrangyal-mondatként ez az idézet. Ugyanis Sámson tanár úr azt is elmagyarázta, azért fordította úgy a végét, hogy az ember minden cselekedete, minden tette nemcsak saját magáért van, és nemcsak azért, hogy okosnak vagy bölcsnek lássék, hanem azért, hogy minden tettének, bizony, van következménye, amely érint egy kisebb-nagyobb közösséget. Tehát a felelősségre akart bennünket figyelmeztetni azzal, hogy lesz egy végső elszámolás is.
Nekem ez a mondás valamennyire mindig egybecsengett egy illyési megállapítással, amikor azt mondotta Illyés Gyula, hogy ebben a túlfeszült magyar közéletben, amely régebben is így volt, mint mostanság, sokszor a józanság az egyedüli hősi állapot. Talán nem haszontalan, ha az ember az új évezredben figyel Senecára, figyel Illyés Gyulára és én mindenekelőtt emlékezve figyelek Sámson Edgár latintanáromra.
[Egy csepp emberség…] 2004. május 23.
< vissza Otthonok és iskolák; közösségek és közösségteremtők prózakötethez