IMPRESSZIÓK KERESZTES DÓRA KIÁLLÍTÁSÁRÓL
Akármennyire is dideregtető volt eddig a tavasz, Keresztes Dóra varázsolt világa, teremtett univerzuma itt a szemünk előtt, s épp a zodiákus jegy-fordulón, kelő s nyugvó Napjaival, fogyó és telő Holdjával, csillagos egével, s természetes üdeségével, elevenségével, testet-lelket melengető színeivel most mégis segítségére siet.
Mert az igazi művészet rendszerint a csodák szomszédságában és közelében jelenti be illetékességét a szépre és igazra. És az önfeledt játékra is, mely e több mint két évtizedes, és egyre inkább kiteljesedő művészi pálya tagadhatatlan sajátja. Ez a játék, jól láthatóan, jegyben jár a szép komolysággal olyképpen is, hogy a gondolati immanenciák és megjelenítési formák, gazdag ornamensek találkozási pontjain kényesen tiszta, szervesen építkező. Említhetnénk itt a művészet más területeiről ösztönzőként a legnagyobbak, a legnagyobb árvák, József Attila és Bartók példáját.
A vonalakban és színekben akárha legarchaikusabb népdalaink, balladáink és páratlan népköltésünk világa elevenedne meg. Ahol együtt a fenséges és a rút, a szent és a profán ízléssel és mértékkel megérzékített megannyi emblematikus megfogalmazása. Egy-egy kép kis univerzumában ott a régmúlt idők bölcs, megőrzésre érdemes tapasztalata, és ott a nagyon mai szentencia, sőt a jövőbeli jóslat is.
Mintha mondaná Keresztes Dóra, s mondja is a maga választotta anyanyelvén, biztosan kanyargó vonalaival és lelkünket megpendítő színtömbjeivel: tündérien, boszorkányosan, ördögien, lidérc-lúdvércesen, virágosan, patakosan csobogva, medvésen dörmögve, bumfordian botolva, hódító hetykén és hamisan kacsintva: ilyenek vagytok, ha komolyan veszem a játékot. A játék kötelez, s a fonákságoknak is lehet többféle színe, férce, fénytörése.
Keresztes Dóra világot tud úgy is teremteni, ha élő és holt költők társául szegődik, ha könyveiket illusztrálja, ha megkeresi a verseik vagy verses meséik fölmutatható gyémánttengelyét. Erről tanúskodnak többek között Weöres Sándor, Kormos István, Szilágyi Domokos, Ratkó József, Kiss Anna, Kiss Benedek gyerekeknek szánt művei, melyeket egyenrangú alkotóként segített közelebb az olvasókhoz.
Alkotói periódusaiban a magyar népművészet és a Biblia szellemisége, spiritualitása, kultúr- és formakincse meghatározó hangsúlyokkal mindig jelenvaló és kéznél van. Legrégibb s legszebb református templomaink kazettás mennyezeteiről hívására szinte „leszédülnek” s az Ő lapjain vándorolnak tovább s dúsulnak fel egyéni leleményeivel a gyönyörű motívumok. Így kelnek új helyükön is életre, de őrizvén az eredeti szakralitás értelmét és misztériumát.
Nemrégiben egy szép vallomásában Keresztes Dóra ezeket a többnyire névtelen, de névvel is bíró vándor festő-asztalosokat elődeinek és mestereinek nevezi, kiknek ha akár kisinasként… is folytatójuk kíván lenni.
Pedig már Ő is mester, sőt az volt már a két egymást követő nagy sikerű Parasztdekameron megjelenésekor is, amikor Nagy Olga emlékezetes mezőségi és erdélyi gyűjtéseihez hozzáadta pompás linómetszeteit: a gerincet belülről csiklandó érzéki látványköltészetet. A sorjázó történetekhez úgy tartoztak hozzá ezek a képek, mint madárhoz a szárnyak. Mi meg körberepülhettük mindazt, amit emberi tapasztalat, humor és furfangosság ezen örök dekameroni tárgykörben képes volt megőrizni, és éppen a képi megjelenítés által továbbörökíteni.
Keresztes Dóra tehetségét, eredetiségét már számos értékes díjjal jutalmazták. Bátran jósolhatom, hogy még sok rangos elismerés várományosa. De a maga csöndességében és szerénységével nem ez a legfőbb gondja, hanem sokkal inkább az, hogy a kezéből kikerülő mű megkísértse a tökéletességet. Az általa illusztrált könyvek, rajzok, metszetek, festmények féltve őrzött kincseink, barátaink legyenek. Hogy világának ajtaján belépjünk.
Bizonyos vagyok abban, hogy ez a nagyon szép és jó helyen, jó környezetben nyíló kiállítás sok hívet toboroz majd művészetének. Lépjünk tehát be az ajtón, lépjünk közelebb a mindannyiunkat – gyerekembert és felnőttet – egyként megszólító képekhez.
Pesthidegkúti Ökumenikus Iskola, 1997. április 21.
(Confessio, 1997. 3.)
< vissza Amikor még láttam a szépet... prózakötethez