Prózakötetek - Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések)

Galoppban

És amikor meghalsz, úgy tűnik,
nem te, hanem a vese-szörp haldok-
doklik; akkor már kapisgálsz
valamit…
(Hajnóczy Péter)

Ott lent a mélységben, a vörösbélésű tengeralattjáróban, másképpen szólva: az Eötvös-klub Hordójában a gyér számú drukkerek közt szorongtam, akik „fölfedezhetik” maguknak a totál ismeretlen, akkor még csontsovány fiút. 1972 októbere volt, B. Nagy László szinte fülönfogva hozta elénk az áldozatot: „Ő Hajnóczy Péter, akiből egy Sarkadi lehet… de ugyebár a most indulók mit tudnak Sarkadiról!?! – tűnődött, mérgelődött három ritkaszép körmondatban, mellyel csak úgy táncolva az orrunk előtt egy felejthetetlen esszét rögtönzött két Hajnóczy-novelláról. Jósolt, jövendölt, figyelmeztetett. A pontosságtól – máig ható érvénnyel – a HORDÓ kárpitjai csaknem hasadoztak. Aztán ’73 tavaszán B. N. L. örökre elutazott egy dél-balatoni menetrenddel a hóna alatt.
Péterrel hol emelkedő, hol süllyedő-zuhanó liftekben, vagy éppen botorkálva a körúti palota IV. emeletéig mindig kinyögtük a hívó szót: Laci…, és elkezdett szivárogni egy karcsú, pársoros novella. „Míg lemegy a Nap, csak lesben állok, s ha van mit, az éjszaka leple alatt elmarom” – mondhatta éppen így. Telefondörmögések valahonnan a világ végéről: átkozódtunk nyavalyás ügyekben. És tudtuk, hogy penészes a világ közepe is, muszáj inni rá! – egy kevéske rumot, vörösbort.
Kirakom a négy Hajnóczy-könyvet az éjszakai asztalra. Ennyi van, nincs több. Ilyen négy, elegánsan versvékony-prózakötet csak az önmagukban halálbiztos íróknak lehet elég.
Alig egy éve, amolyan vendéglői esztétizálás vitájában, legújabb prózairodalmunk jeles értőinek gyülekezetében – tökéletes civilként – a most már minimum három kézen számlálandó nagytehetségú PÉTEREK közül – B. Nagy jóslatának igazát látva – én Hajnóczyra fogadtam, mint egy galoppban vágtató paripára.
Ha ott van, lehet, hogy leüt, vagy hátbavág keményen. Most a hírtől, halálának hírétől… ott lent a mélységben és ott fönt a mélységben élesen fotografálhatók a következmények. „Persze, mindez később lesz tiszta és világos.”

1981. augusztus 10–11.

Mozgó Világ, 1983/2.



< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez