KÉPEK, GRAFIKÁK VADERNA JÓZSEF VERSEIHEZ
Azt mondja ez a kiállítás az éppen ráérő nézőnek vagy a lélekben nagyon is fölkészült olvasónak: figyelem, figyelem, kalandban, meghökkentésben lesz részed, és nem utolsósorban kemény metafora-grádicsokon keresztül vezetünk önmagaddal szemben, de kétségeiddel végül egyedül maradsz. Ne hidd, hogy ők tizenhárman – kortársaid majd döntenek helyetted. Akik volnának:
Almásy Aladár Végvári I. János
Banga Ferenc Ujházy Péter
Bráda Tibor Szentgyörgyi József
Kollár György Szemethy Imre
Lendvai Antal Szabó Tamás
Makó Judit Morvay László
Morvay László Makó Judit
Szabó Tamás Lendvai Antal
Szemethy Imre Kollár György
Szentgyörgyi József Bráda Tibor
Ujházy Péter Banga Ferenc
Végvári I. János Almásy Aladár
… és Vaderna József és…
Itt most hosszú szünetet kellene hagyni, és csendben befejezni a mondókát… esetleg megkérni a vállalkozó kedvű látogatót, hogy a fölsorolt tizenhárom művész nevéből rajzoljon a falra egy vizuális költeményt: azaz míg neveik betűtengeréből építkezik, értse meg művüket, legyen társuk, kortársuk; érezze a falnak fordított verset, a megfesthetetlen-megrajzolhatatlan képet és gondolja el: lételemük a találkozás.
Aki bejön ebbe a terembe, hamar észre veheti a találkozást kiváltó impulzust (mint pulzáló szöveget): Vaderna József erőteljes vonzást gyakorló, „múzsaként” működő verseit. Ahogy a névsor megfordíthatóságával játszadoztam az imént, úgy örvendek most a fordított képletű és egyáltalán nem szokványos találkozásnak: a költészetnek felelget tizenkét képzőművész (festmény, grafika; körülcsodálható, félelmetes Szemétégető, Ujházy Péter műve) szuverénül, nem puszta illusztrációkkal közelítve a versekhez. Érezhető a lázas izgalom, mellyel azt kutatják, tán éppen kísérletezik: hol vannak a versbe csúszott képek, vagy a képbe szerelmes költészet határai, átmenetei, titkos gázlói? És milyenek az átfordítás esélyei? Itt vegyünk egy nagyobb lélegzetet, mert lehetséges, hogy holmi formalista és szakmai szélső vágányon tologatunk egy lilára festett mozdonyt…
Azt mondanám kétségoszlatóként, hogy Vaderna József igen fontos verseit tette homorú tükör elé; helyezte tárlóba, szögezte, akasztotta falra. Aki elolvassa Történelem című verse nagy H betűkkel kezdődő sorait (ezt a tömör négysorost!), az megérti, hogy elsősorban mi foglalkoztatja a költőt. És egy kicsit tovább csúszva a gondolat ívén, megérthetjük: Széchenyi sakktábláján miként lépkedjük a jelen vagy a közelgő – általunk és velünk elrontható – jövő történelmét. Egészen pontosan: a jövő jelenidőben elrontható esélyeit. De pillanatnyi helyzetünkben ez a vers homályos ismereteink mellé lámpás lehet, mintegy igazolva a nemrég hallott elgondolkoztató mondást, miszerint: nem lehet tudni ma, mit hoz elénk a tegnap. Vagyis az elmúlt idő ott kísért, ott bolyong bennünk s váratlanul elénk áll, aztán nagy meglepetésekkel szolgál.
Ahány kép a falon, annyi megközelítés, annyi kibontás, annyi visszavétel. Maga a költő (s ezzel persze már nem művel meghökkentő újdonságot) vizuális kísérletekbe kezd: verseit többszöri nekifutásban képvers formában ragozza, szétszereli és összerakja, még szabadabb teret engedve bőséges metafora-kincsének. A magyar költészetben ez a vizuális hajlam már Szenci Molnár Alberttől jelen van és él mindmáig. Gondoljunk csak Nagy László antropomorfizált, jól kirajzolt vers-figuráira, de századunkban említhetjük az avantgardista Kassákot és néhány kortársát, vagy a párizsi Magyar Műhely költőit, Nagy Pált, Papp Tibort, Bujdosó Alpárt és fiatalabb társaikat. (Hírlik: egy hamarosan megjelenő magyar képvers-antológia minden létező utat és irányzatot bemutat, nagyjából történeti kronológia szerint.)
Az itt látható képversek, vizuális kísérletek számomra a legtöbb izgalmat befejezetlenségükkel, tehát újra rajzolhatóságukkal okozzák. Nyugodtan elképzelheti az esetleg zavartan álló látogató, hogy a sorok szép csendben egymás alá sorakoznak és primérebben vagy éppen töményebben sodorják a versbéli „koncentrátumot”. De a költőnek joga van a játékra, kísérletre, a titkos tartományok kutatására. Ehhez a kutatáshoz (mondanám kalandnak is) talált jó szövetségeseket és játszótársakat a kortársi képzőművészet jeleseiből Vaderna József. Újra megérdemelnék, hogy elsoroljam nevüket, de inkább arra biztatom a tisztelt látogatókat: figyelmezzenek jól e képi gondolatok egylényegűvé vált sugallatára. Szóval – az egészre, ami önmagában is új alkotás: találkozások nyílt pillanata.
Mór, 1981. április 25.
< vissza Amikor még láttam a szépet... prózakötethez