Valahai Kassákos, Szeplőtelen énekes időkben, amikor még sűrűbben jártam a Rába partján, sőt a Rába Szállóban is alukáltam olykor – volt szerencsém megismerni Téged, s azt a kis csapatot, kiket Kormos Pistával, Parancs Janóval a Székesfővárosban leginkább csak úgy emlegettünk, hogy a győri fiúk, a szeplőtelenek! (lányokról nem is szóltunk!), és a múzsák szép hadát, a fürtökben lógó gyönyörű győri hajadonokat csodáltuk – mondjuk a Petőfiről elnevezett ifjúsági „szentélyben”, ahol éppen verset mondanak vagy verset hallgatnak. A poéták (az öreg és ifjabb szeplőtelenek) pedig sóhajtoznak, és a szép változatok regiszterén elmélkednek; és persze nem jő majd álom a szemükre, ezért aztán a Rába Bárjában hajnalig talpon, s így valami félálomi lebegésben ügetnek ki az első gyorsvonathoz, és Pestbudáig képzelik el a legszebb történeteket. Igen – Győr! Csak négy betű – mondom. Mintha lánynevet suttognék a hetvenes évek derekáról (és valaki derekára gondolok…), meg mondjuk azt, hogy jó volt ott még a nyolcvanas években is, meg a kilencvenesekben: szóval a múlt században, amikor (még) fiatalok voltunk.
(Műhely, 2003. 5.)
< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez