MANDICS GYÖRGY: TEMESVÁRI GOLGOTA
Aki ismerhette eddig Mandics György szerteágazó munkásságát: verseit, őskultúrtörténeti és nyelvészeti tanulmányait, vagy éppen tudományos fantasztikus elbeszéléseit, esszéinek újszerű poétikáját, annak is igazi meglepetést jelent e háromkötetes regény. Regény, arról a temesvári tíz napról, s a romániai forradalomról, melyet a világ egyenes adásban láthatott a tv-készülékek előtt. Már maga ez a tény is hátborzongató.
Hallani vélem, hogy ennek a totális nagyregénynek szerzőjét korábbi „előélete” – értsük ezen a fölöttébb gyanúbakeverhető ezredvégi polihisztorságot – valósággal predesztinálta e monumentális, több mint 62 íves mű létrehozására. Azért használom ezt a csúnya szót, hogy mellé állíthassam az igazságot és gyötrelmet jobban kifejező létresegítést, ami a fogantatás pillanatától a születés percéig tart. A harmadik könyv legvégén a krónikás elszámol minden nappal, s látható, hogy az oly nagy szerepet játszó véletlenek a mű megírására éppen kilenc hónapot „engedélyeztek”. A tíznapnyi regényidő ezzel a sajátos narratológiával születhetett újjá és teljesedhetett ki „tablóregénnyé” (ha már nem is illik használni az extenzív totalitás kifejezést, mint párhuzamosan érvényesülő szemlélet- és ábrázolásmódot.)
Föltétlen megjegyzendő: jelenünkben játszódó, s az olvasói kompetenciát maximálisan figyelembe vevő történelmi regénnyel van dolgunk. Ehhez bizony nem csekély politikai és szépírói bátorság kellett, ahogy a szerző szinte az események sarkába lépve nemcsak krónikása, de vérbeli elemzője és a fikciót bátran használó alanya lesz művének.
E regényről tett későbbi észrevételekhez el kell mondanom a következőket, melyek meggyőződésem szerint ugyan roppantul szubjektívek, de nekem fogódzót jelentenek. Mandics Györgynek és néhai feleségének, szerzőpárjának, M. Veress Zsuzsannának alaposan csupán egyetlen könyvét ismerem: a Bolyai János jegyzeteiből című verseskötetet (1979-ben jelent meg a Kriterionnál), amely elsősorban megrendítő apokrif; jó és kiemelkedő versek sorozatával világítja meg a nagy matematikus nehezen fölfejthető gondolatait, s mutatja be hányatott életének folyását. Feltűnő, hogy a szerzők izgalmas extrapolációs kísérletén túl, mily bátran szólnak (szóltak akkor!) a kisebbségi sorsról. S benne a szellemi ember kiszolgáltatottságáról. Mondhatjuk így: az allúziók félreérthetetlenek! Azt gondolom, hogy e regényben sem véletlenül bukkan elő X. és Zsi. közös kísérlete, s az egyik nagyszerű vers negatív fogadtatásának története. (Folyóiratban nem jelenhetett meg Zsi. verse, hiába volt Székely János kitüntető dicsérete; később más címen sorolódhatott be a közös kötetbe.) A regénybeli író, X. társaként Zsi. a drámai napok eseményeit prózában, de ama vers folytatásaként éli s fejezi ki. Bolyai János monológjában a továbbgondolkodó, de végleges szentencia így szólt: „… Adatott nekünk e domború Föld, / hol egyetlen fűszálhoz sem vonható párhuzamos / – ha egyenes, / hol egyetlen gerinchez sem vonható párhuzamos / ha egyenes / hol egyetlen gondolathoz sem vonható párhuzamos / ha egyenes. / MINDEN MINDENNEL TALÁLKOZIK A SZÉLBEN, A RETTEGÉSBEN, HAJLÍTOTT TÉRBEN…”
Íme, a véletlenek; a találkozások. A Bega-parti város régtől népek, nemzetiségek és eszmék találkozási pontja. Itt égetik meg Dózsa Györgyöt (Idézzük csak föl, miért is?). S ebből a városból – egy utcányira a megégetés színhelyétől – akarják száműzni Tőkés Lászlót (miért is?). Hogy a száműzés sátáni kísérletére útjukra indulhassanak a modellálható véletlenek. A történet ebben a századok óta jól strukturált szellemi poliszban keresi meg a maga szereplőit. Így bomlik ki a föntebb említett Bolyai-monológ etikai értelmezhetősége is. A rettegésen és a megalázottságon túl eljutunk ama kritikus ponthoz, ahol a szereplők már félni se mernek. A gerinc egyenessége és a gondolat bátorsága a hajlított térben találkozhat. Mert minden mindennel találkozik, ha a föltételek együtt vannak.
Mandics György a zajló események napi drámája mellé – a hagyományosnak tűnő prózai poétikát csak kissé megbillentve – képes beékelni matematikai-filozófiai tételeit és szülővárosának kultúrhistóriai esszéit. Ez adja meg az előzményekből kikövetkeztethető eseménysor „hiteles illúzióját”. Ami pedig a tények igazát illeti, az tanítani való történelmi lecke, melyet „első nekifutásra” elírt a történészek elől. S akkor még nem szóltunk a regényidőn túlmutató, az olvasóban továbbgomolygó következtetésekről, melyeket látnoki módon a szerző már megelőlegez, s aztán hónapok múlva beigazolódnak.
A görög sorsdrámák vétségei, úgy látszik, visszajárnak minden lázadás vagy forradalom születésének pillanatához. De a közelmúltból is hozhatunk rokon írói példát. A lengyel Kapuscinski, az iráni forradalom krónikása írja le Mandicséhoz hasonló invencióval és részletezéssel a lázadás előkészületeit és konkrét születését. Meg a diktátor gőgjéből fakadó vétségeket. Ceausescu Tőkés László eltávolítása után kívánt kirakatpert rendezni, hogy ezzel elejét vegye a készülő belső zendülésnek. S üzenjen, az állítólagos – országot fenyegető – külső erőknek is. Nem gondolta, hogy lépésével mennyire meggyorsította saját bukását, a kíméletlen erőfitogtatás föltárta gyengeségét az izoláltan meglevő belső ellenzék előtt. (Ez még fokozandó, s talán ebben is sorsszerű véletlen van, hogy éppen Iránba utazott a Temesváron már javában dúló harcok idején.) Arra végképp nem számított, hogy ebben a városban még testvérkezet nyújt egymásnak román és magyar. Tőkés László háza köré élőláncot vonó magyarok mellé Temesvár románjai is csatlakoznak. S ez a tömeg Tőkés erőszakos elrablása után már egy lesz; az első napok szekus brutalitása után bátran szembenéz a fegyverekkel, s meghátrálásra készteti a zavarodott katonákat. Hogyan is látjuk ezt a pillanatot Mandics könyvében? „… jöttek puszta kézzel a bátrak, egy férfi szakállas munkásarc, az éjjeli menedékhelyről való, hátán ponchószerű lepedő LIBERTATE! felirattal, mert az ingét sajnálta összekenni, vagy nem is volt fehér inge, igen, jöttek mögötte az út teljes szélességében 10–15 éves gyermekek, kicsi ingükre piros tintával mázolták fel: SZABADSÁGOT VAGY HALÁLT!, igen, ez rémítette meg a katonákat, ezeket a kőarcú katonákat, a speciálisan kiképzett szekus katonákat, kiket arra oktattak, hogy megforgassák a szuronyt a támadó hasában, ezek a gyermekek voltak a rémület angyalai, a dekrétum-kölykök, abortuszlehetőségtől megfosztott anyaméhek kétségbeesett magzatai, akiket világrahívott ez a rendszer, de nem adott nekik tejet, nem adott nekik csokoládét, nem adott nekik vitaminokat, gyümölcsöt, kálciumokat, fehérjéket, ezek a gyermekek voltak a rémület angyalai, hiszen eldobták volna az életüket, mielőtt megismerhették volna, bár mindegy volt nekik, hiszen koravénen, szakállal csecsemőként jöttek erre a világra, erre a Ceausescu-világra, és a katonák nem tudták meghúzni a ravaszt… s felhangzik számtalanszor ARMATA E CU NOI! A HADSEREG VELÜNK! és aztán FARA VIOLENTA! ERŐSZAKOSMENTESEN!”
A regény szövegébe ágyazott „költői prózabetétek” mindig a katartikus pillanatok megérzékítését szolgálják. De a tárgyilagosságot sugalló narráció már csak a Három értelmiségi főhős (X., Y., Z.) miatt sem csábulhat el a kitűzött céltól. Hiszen a hangsúly a titkok felfejtésén, s mind teljesebb közlésén van. Az írói én hármas megosztása, mozgása az események terében és idejében, lehetővé teszi a polifónia érvényesülését: mindenütt ott vagyunk, mindenről tudunk. És a jóslatos kommentárok is kéznél vannak. Ezzel feszül szembe az előrehaladó véres történetbe belépő mellékalakok nagy száma. Egyénített beszédük, jellemzésük más-más szinteket követel: így teljesülhet ki a többszólamúság. A név szerint és valóságosan is létező figurák szavatolják a történeti hitelességet. Mintegy keretbe foglalják, és nagyon átélhető, izgalmas művé teszik Mandics könyvét.
E rövid időszak csaknem arányos harmadolásával és roppant találó címeivel (Megfeszítés sortűzzel, Harmadnapon feltámada, Júdáscsók a forradalomnak) adja a változás természetes ritmusát. És természetellenes voltát! A mámoros, véres forradalom az utolsó napokban megkapja azt a bizonyos hátbaszúrást, amit az eseményekben résztvevő afrikai diák nemes egyszerűséggel csak puccsnak nevez, melynek előjelei már a kezdeti manipulációs kísérletekben mutatkoznak. A bukaresti „közjátékok” a temesvári történéseket természetesen motiválják, sőt élénk kölcsönhatás van a központ és a megfegyelmezendő, rebellis város között, de az utóbbi, a regény határolt világából is következően, markánsabban mutatja föl: mivé lesz, mivé silányul a forradalom a lélekben meg nem váltott, a tömegtől ugyanúgy rettegő új hatalom kezében. Ha a zavartalan diadalmas hadsereg átmentheti a szeku agytrösztjeit, ha a regénybeli Teodoru – Z. vallatója, és igazi intellektuális, de sátáni ellenfele –, a diktátor egyik kémfőnöke rövidke vizsgálati fogság után szabadlábra kerülhet. (Ez friss újsághír!)
Sugallja a regény: a fejeket fölemelő Heraklidák további szabad szerveződése már nem ábránd, s talán az új gondolatokat sem kell átmenteni tudományos, álcázott könyvek lapjaira, de a társadalomban nagyfokú szervezetlensége miatt még mindig csak kormányváltások, puccsok sorozata következik. A szabadság, a forradalom kivívott szabadság messzire van. Mert a forradalmakat rendszerint ellopják, s a szabadságot pedig kipróbált illuzionistákra bízzák. Akik véreztek és üldöztetést szenvedtek, döbbenten néznek körbe: mi változott? A könyvben még nem mondják, de sejtetik s a sztochasztikus láncok működési rendjébe illeszthető a kérdés: „Vajon szükségszerű, hogy a karácsonyi béke húsvétra ácsszekercék csattogásától legyen hangos?”
Azt mondjuk: nem szükségszerű. A száműzött Tőkés László a szeretet és megbékélés igéit hirdeti Menyőben. S tudjuk: mily rövid út és kevés idő. Decembertől márciusig: Menyőtől Marosvásárhelyig.
És csöppet sem véletlen – a tervezett és szerkesztett véletlenek könyvének sorsa –, hogy Mandics György szemléltető regénye, kalandos és veszélyes utazásait még kéziratban vállalva, csak Budapesten, három kiadó példás összefogása nyomán (az Illyés Alapítvány, a Művelődési Minisztérium és a Sylvester Print Kft. támogatásával) láthatott napvilágot. (Interart – Püski – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1991.)
(Hitel 1991/23.)
< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez