Az Üllői úton felhajtott gallérú férfi siet. Nem tudom pontosan bemérni haladási sebességét, sem a haladási irányát, mert: cikázik. Hol lassít, hol gyorsít. A Kálvin téri torkolattól pásztázom végig a nyílegyenes utat. A férfi mintha a Fradi-pálya tribünjéről startolt volna, s most különös mozgással szlalomozik a hózuhanyban, mintha csak egy legendás jobbkötő a tahó bekkek között. Mert zuhog a hó. Ilyet még nem látott emberfia, ekkora pelyheket! Ilyen inflációs időkben azt mondanám: a Ferenc körúton túl már legalább 33 forintos* pelyhekkel zuhog. Az utcán csak ez a férfi, s én valahol itt, ahonnan látom. Néha azt, hogy: nem is közelít, mert a hatalmas hópengők, hóforintok visszasodorják. Vagy hátrafelé mutat be egy cselt? Közönség nélkül, taps nélkül, reménytelenül. A férfinak célja lehet, ha nekiindult ilyen időben. Családhoz, nőhöz igyekszik. Vagy lázas gyerekhez. Fején sapka sincs, a szél szembe, tehát északról fúj. A havas út egyetlen éjszakai hómunkása egy pillanatra megáll, cigarettára gyújt. A száguldó pelyhek rávetik magukat: egy-két slukk után hóember áll a járdán. A járda megbillen. Egy álomnak nevezhető szemlehunyásból billentünk át, ide a szomszédba: Nakonxipánba.
Amúgy valóságosan is egy Nakonxipánnak elkeresztelt járdaszigetre. Itt toporgunk, míg a Kálvin tér felől bekanyarodik a 63-as villamos, s homlokán hozza a Szabadság-hídról lelopott turult. A villamosból karácsonyi énekfoszlányokat hullámoztat ide az északi szél. Mert hiszen karácsony van. Karácsony éjszakája.
– „Héderváron a kastélyban mi egy kicsit más dallammal fújtuk a Csordapásztorokat” – mondja a szigeten toporgó, felhajtott gallérú férfi. Ennyi szava volt. Fölállt a csengető villamosra. És a villamos egy helyben maradt: helyből eltűnt, elszállt, mint a karácsonyi dallam.
A férfi költő volt. Egyszerűen csak: költő. A legkarácsonyibb költőnk, aki egy tucat éve kóborol már a Valaholban; hozza-viszi a szeretet himnuszait, hogy elviselhető legyen ez a földivé nyomorított Nakonxipán. Különös volt hallani, éppen az idén, halottak napján, és látni is a 12 évvel ezelőtti fölvételt: minden színészi fogást nélkülözve, azon a jellegzetes tárnamély hangon mondtamondta a hatalmas látomást. S belé pántolva a nem akármilyen személyes sors összes kínját, melyet derűvel oldott. Istennek ajánlotta s tőle remélte álmát.
Sivár-szürke, majd habosan vágtató világ következik. De az ő dalait, igazságait, dörmögéseit alig kezdheti ki, mivel más hullámhosszon fogható. Annyit azért hallani vélünk a jelenkori zavaróállomások ellenére is, hogy: „Barátocskáim, tépitek a szátok, ugattok, mint a rossz kutyák! Legalább egy tisztességes harapást hadd látnék; legalább egy tisztességes verset, no nem papírra ám, hanem csak úgy fejből, betéve. De ha gondoljátok, papírosra vele, s ide hozzám! … Szerkesztünk még bukfences antológiákat. Nekem itt igen jó szerzőim vannak: egy-két nemzeti tizenegyet tartok állandó formában.”
Ez tiszta beszéd. Hótisztán lebeg alá. Ő még ötforintos pelyhekkel hullathatta versében a hót/havat. Itt a földön gondolta így.
Most a fény merre? Ami után menni lehetne Betlehem iránt?
A költő földönjártában úgy tudott fagyoskodni, hogy melege és jókedve támadt mindazoknak, akik körülötte toporogtak. Szavát és ítéletét, szeretetét és ugrató tréfáit őrzik az őrzők, akik még maradtak. S tanúsíthatják: leginkább karácsonyi alakja volt ennek a huzatos oldalú istállócskának, melyet jobb és rosszabb kedvünkben is magyar irodalomnak szoktunk nevezni. Szigorúan kortársi irodalomnak, de beleszámítva azokat is, akiknek halálát sohasem fogadtuk el! Itt járkálnak közöttünk. Itt cikázik a felhajtott gallérú férfi is; itt dörzsöli, fújkálja gémberedett ujjait. De a tolla az írja:
Károlymajort fejbúbjáig belepte…”
Ott állunk a kimlei áccsal és a kölökkel a jászol előtt. A jászolban egy fiú. Anyja „gyöngyös verítékben” fekszik a szalmán. A kölök meg a születés szent csodáját KORMOS ISTVÁN néven írja majd alá. „Hóval jöve Karácsony” … Ámen.
* Képzeljük el, egy papírszázas majd háromfelé váltható. Gyönyörű félpénz lesz a 33 forintos!
(Ötlet, 1989. dec.)
< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez