Prózakötetek - Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések)

Írni a gyerekeknek

Ha én lennék a „mesterdetektív”-je a gyermekirodalomnak, akkor Áron fiam megbízásából is föltenném az első keresztkérdést, valahogy így. – Szerkesztő uram (Sz. G. Mester,) egy Burgum Bélus névre hallgató fürge egyén mostanság merre mászkál? – Ion Creangán túl, Móra Ferencen innen – válaszolna hamiskás mosollyal a szerkesztő úr. Öndetektívségem is oda, de bizony nem tudnám kideríteni a tényállást! Mint ahogy azt sem: merre kószálhat egy Vackor nevű kicsi medve? Lányaim kedvence, óvodába, sőt oskolába is kísérő bátor lovagja, most merre, merre…? Nem kérdezhetjük már Kormieux urat sem, mert ő biza nem írja tovább verses meséjét, melyen nemzedékek nőttek fel. Az ott megszámláltatott lányok, fiúk, kissé korosabbak lettek. Vackorral az 1/B-be igyekvő Luca lány is azóta érettségi vizsgáját rendben letéve, most mint árvalányhaj lobog a szélben. Megismételhetné gyermeki komoly kérdését amolyan kormosi hangfekvésben: „és Weöres Sándor-híd az mér’ nincsen?” Lehetne, mondom, lehetne a Petőfi-híd szomszédságában a Szabadság-híd tökéletes szinonimájaként. Az én nemzedékemből is jónéhányan éppen Kormos István cseles bujtogatására – amíg „világmegváltó” és „felnőtt” verseink kiadásra várakoztunk – kezdtünk a gyerekekhez szólni. Meg az induló Kincskereső biztatására, és nem utolsósorban azért is „bűnbeestünk”, hogy a gyerekeinket nevelő szép óvónéniket bűvölhessük. Akkoriban a gyönyörű és okos óvónők minden Szabó Lőrinc-, Weöres, Jékely-, Nemes Nagy-, Csanádi-, Zelk-, Tamkó Sirató-, Kormos-, Kányádi-, Csoóri- és Szilágyi Domokos gyerekverset kívülről fújtak. Most nem tudom, mi van, talán videóznak, s talán már nem is olyan gyönyörűek az óvónénik. De mintha eltűntek volna a gyerekeknek szóló versek, mesék, történetek is.
Pedig a „megrendelők” itt tipegnek, téblábolnak körülöttünk. Csak észre kellene vennünk a kérő tekinteteket, amelyek már megcsömörlöttek és szinte megvakultak a bárgyú képregényektől, az iszonytató rajzfilmektől és a lézerrel ölő videószörnyektől.
Amikor írók, költők szólnak látszólag „semmi dolgokról” derűvel, rímmel, ősi vagy új ritmusokkal, akkor valami ismerős ismeretlen földrészt hódítanak vissza az idő hullámverésétől. És tüstént berendezik egyetlen fényes „bútorzattal”: a szabadság minden irányba lendülő iránytűjével, hadd pörögjön, forogjon ez a cudar, mosoly nélküli világ! Akkor a folyókba tengerek ömölnek, s a tejjé változott óceánumon vígan kel át a Colombus névre hármat se nyávogó fekete kandúr, és nagyobb viharok idején jókat iszik a fehér folyadékból, a lá cubai rum!, hogy aztán pityókásan érkezzék meg a szomszédék padlására egy nagyszabású egér-körvadászatra, ahol több híresség között királynak nézik, mert feltűnő bátorsággal lövöldöz a pókháló-palota rozzant erkélyéről; csak úgy gurulnak ide-oda a tavalyi diók! Egy kisfiú meg reszket a gerendás szobában, oly gyönyörűséggel, és borzongva találja ki az újabb és újabb történeteket.
Így megy ez, ha a képzelet nem hagy el bennünket, ha a gyermek éberségével és figyelmével megpendítjük a kerek világ fölkínálkozó dolgait. Ahogy visszaálmodjuk magunkat az igazán sosemvoltba. A sűrű erdő még sűrűbb történései közé.
De a történések jönnek maguktól. Mindmáig egyetlen gyerekeknek szóló könyvemet akkor írtam, amikor az én írói sorsomba is beletenyereltek a tiltó hatalmak. Mert a kissé nagyobb gyerekeknek szóló „verses üzeneteimet” enyhén szólva nem vették jó néven. Mintha ádáz kölyökként reszelt tormát dugtam volna az orruk alá. Prüszköltek is rendesen! Így hát üzengettem, üzengettünk gyerekmúzsákkal, társszerzőmmel másképp. S a gyermek persze mit sem sejtett e „közös bűntény” hátteréről. Mondjuk így: megihletett és bujdosóvá is tett a kor. A 80-as évek néhány esztendejét most visszanézve úgy emlegethetem, mint az előttem járó nemzedékek az 50-es évek sivatagos porondját, ahol aztán kényszerűségből, dacból kezdődhetett a játék. A teremtett oázisban felbuzogott a tiszta forrás, mint a jövőnek üzenő „komoly” szabadság, kinek-kinek élni és túlélni segítő, kortyintásnyi.

(Új Magyarország, 1991. december 2.)



< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez