HATÁR GYŐZŐ 80. SZÜLETÉSNAPJÁRA
1. Sokan írtak Róla, nagyon sokat, de többnyire csak közelítgettek hozzá. A lényegtől, a lényeg gyökerétől is még mily messzire vagyunk! De ki lehet közel ehhez az óarany felületű Lávához? Talán Weöres, aki az 1970-es kiadású Hajszálhíd kötethez Útrabocsátó címmel egy ötletes verset írt. Ez lenne a dolgok desztinációja.
2. A Hajszálhíd az Új Symposion–Tolnai–Szakolczay-szárnyvonalon jutott szép dedikációkkal birtokomba. A Golghelóghi 1026 oldalas egyik példánya (a megjelent 299-ből) pedig szegény Kormos Istvántól, kinek H. Gy. 1976 október 21-én „szerető ragaszkodással” dedikálta, s tudom, Kormos bármikor idézett e pehelysúlyú kódexből, így aztán lelkiismeret furdalás nélkül adhatta tovább mondván: „…házad fundamentumába építsd, s nem dől össze a világ végezetéig! És különben is: a legjobban szigetel.”
3. Azóta sok idő eltelt, sokan vagyunk H. Gy. Könyveinek birtokosai. Reszkethetünk, összedől-e a mutatós óarany könyvfal, leszakad-e az emelet? De örvendhetünk is, mert felfogja a világ hidegét, határolja a zajt. A dedikációk szívélyessége, tágassága, s az ajánlások végtelenült sora nagy-nagy meleget áraszt.
4. 1977 áprilisában írtam le először H. Gy. nevét az Alföldben. A szerkesztőség félt még a nevétől is, pláne, hogy én rangban Weöres mellé állítottam. Értékrend-átigazításra gondoltak csak? Vagy valami más rebellióra? Egy olyan valakit emlegettem, aki itthon hivatalosan ismeretlen, de az éterből azért hallható…
5. Tényleg: a hangja! Lám, a szabadság szegényítés is! Nincs már a Szabad Európa Rádiónak magyar adása, ahol meghatározott napokon és időben H. Gy. felejthetetlen könyvszemléit és kiállítási jegyzeteit hallgathatnám. (És nem hallgathatom Sipos Gyula alias Albert Pál sajátos hadarású párizsi színházi tűzijátékát sem.) A szabadság megvonta tőlünk e rejtett kulturális csemegéket. De ha így haladunk, ismét kell SZER, ahol ismét arról beszélnek, amiről itthon már vagy még nem.
6. És jöttek és jönnek a könyvek Wimbledonból. Hongriuscule magasából. Teniszlabdaként, példásan masszív, vízálló csomagolásban csapódnak a postaláda kráterébe. De a postás már nem bírta a súlyos filozófiákat, a postaláda se bírta, a postaládák se bírták, így aztán néha-néha, mint ádázul kitett gyermek, ott hevert a könyvcsomag a küszöbön. Mostanában én járok a küldeményekért – ahogy a postáskisasszony mondja: – ketyegő könyvbombákért.
7. Nem olvastam el minden könyvét, én nem tudnám fölmondani az olvasottakat sem, mint a legendás memóriájú Kormieux úr, azaz Szegény Yorick, aki e címet is H. Gy.-től csente, tulajdonította el, igaz, szándéktalanul. A könyvek címei beépültek abba az esztétikai fogalomtárba, ahol minden kuncogás nélkül azt mondhatjuk kifejezően, hogy „éjszaka minden megnő”, továbbá a maga megnevezte-teremtette műnemekbe, ahol nincs tabu, s a nyelvnek mindenre lesz/van egy ritka gyalulatlan szava, gyöngye, szíve Piroskája.
Magáról írta egyik nagy versében: „kápás asztrológus óarany talárban.” Ez kívülről és belülről is igaz. Azt mondják, az idővel játszadozva most éppen 80-ra állította a mutatót. Kellene neki még legalább húsz dolgos esztendő, hogy önnön hiteles monográfiáját is megírhassa. Hogy ne legyünk majd határolatlanul határtalanok.
Kedves Victor! Győzzed még nagyon sokáig!
(1994. november 11-én, Szent Márton napján.)
(Új Magyarország, 1994. november 12.)
< vissza prózakötethez