BOTÁR ATTILA: ELSÜLLYESZTETT HARANG
Illenek-e a bemutató szavak ahhoz a költőhöz, akit húsz esztendeje figyelhet a versekre fogékony olvasó rangos folyóiratokban, országos antológiákban? Aki egy kötetnyi verssel, baráti „társbérletben” Széki Lászlóval, már néhány évvel ezelőtt megjelent. Nem, nem illenek: mert mindezek további ragozása azt sugallhatná, hogy Botár Attilát valamiféle irodalmi „vigaszágon” kell becsempészni oda, ahol én, mostani kötetét olvasva, a „nyerő veszteseket” sejtem. Töprenghetnék azon, hogy miféle véletlenek s más egyebek miatt szemlélte eddig a hivatásos könyvkiadás tüntető mozdulatlansággal „szívrengéses” verseit: de ezen sem érdemes töprengeni. Az Elsüllyesztett harang versei az „édeni kínvallatások sokszor-volt idejében” szólnak, s ezt figyelmezte-fülelte jó érzékkel az a megyei támogatás, amely világra segítette a versekhez méltó, szép kiállítású könyvet.
Botár Attila csaknem véglegesnek mondható költészete az induláskor felmutatott poétai talentumhoz és vállalásaihoz való hűség, következetesség. Azt a költőt látjuk, aki szigorúan számot vetett lehetőségeivel, s nekünk is csak „közepes öröklétet” ígér. Konok és illúziótlan: a szavak jelmeze mögött a negyvenes éveibe lépő férfi dünnyögi: „könnyű ma verset írni és kevés”. Tapasztalatunk szerint e gondolati kiszögelésnél esnek kétségbe a költők: s vagy elhallgatnak, vagy pedig pánikszerűen hajszolják a tehetségükre merőleges, naponta változó, csupán külsőségekben megnyilatkozó poétikai fogásokat, formákat. Ha Botárt jellemezni kívánjuk – természetesen csak érintőlegesen, a szűk terjedelem okán –, akkor a következőket mondhatjuk stílusmeghatározó jegyeiről: az elemi erejű képek dominanciája és mégis gazdaságosan hatásos alkalmazásuk egy szívlüktetésszerű, az olvasóban és a verstestben vérként szétáradó személyesség állandó jelenlétét sejtetik. És mindehhez társulnak a sajátos képekbe sűrített történések, a filmes vágásokra rímelő szövegkötések, az igék vissza-visszatérő forgása, sistergése, a fokozások, aztán a nagy csöndek, szándékolt „lélekzet-kihagyások”, s a merőben földközeli, már-már prózai dikcióra emlékeztető indítások. Ezek vannak, lüktetnek, hatnak Botár verseiben, s ha valakivel, akkor leginkább Csoóri Sándor poétikai iskolájával tart rokonságot. Így talán az sem véletlen, ha ugyanazok a gondok, eszmei vállalkozások is megérintik, mint Csoórit. Botárról is elmondható, hogy „már a jelzői is metaforák”. Nézzünk egy kicsit a versek szívébe, s a februári nap így marad meg emlékezetünkben: „az eget kibérelték dorottyás, szürke varjak… párnám is tömve károgással”: és a nyár: „olvadáskori betonerdő. Szöget és katicát örökít / a műút forró légypapírja”. A költő a halált így örökíti meg: „Leharcolt sejtek szélednek el a földbe”. Milyen az ipari táj? S milyen itt az emberi távlat? A vers azt mondja címében, hogy Teljes és egyszerű, ami képek szerint így marad emlékezetes: „vasak rozsdában vakoskodnak”… „A szájban rozsdaíz: jövő időm salakja.”
Az idézetek talán sejtetnek valamit az egész versekből is, de egy teljes vers, a maga magyarázatra nem szoruló tökéletességében ide kívánkozik, hogy értsünk valamit e költői teremtés lényegéből. A vers címe: Hét őszi mondat, s egy remek négysoros „börtönéből” nyílik a világ, mint kagylóból az igazgyöngy. „Hajszálon múlunk. Nyers vizek. / Ősz van. Este, Szuronyvilágos. / Romlott bálványok. Beton. Húsvétsziget / körül elsötétítő kezem szálldos.”
Nem beszéltünk még (sok egyéb mellett) e költészet mélységesen szociális attitűdjéről és kitüntetetten történelmi alluzióiról sem, amelyek természetszerűleg egy közép-európai értelmiségi szemszögéből áhítják meg a tudás és kételkedés jogát. És megmutatják az árnyalatokhoz vezető jó ösvényeket. A költő egyik különös szuggesztív versében pedig már valóban az emberiség mai gondját s egyúttal a művészetek krédóját is fogalmazza: „egy tűz szélére vezetett világ / óvóhelyet ásat a reménynek.” Így tágul egyetemessé a vers, amely „nem tudhatja meg… mennyi idegbe kerül s micsoda rettegésbe… hiszen elég, ha van…”
Veszprém, 1985
(Könyvvilág, 1986/4.)
< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez