Ünneplő és Emlékező Garabonciás Barátaim!
Rangidős, most 30 szép esztendőt fiatalodható kenyeres társak!
Felsőtárkányi Pionírok! Fiatal Írókezek!
Fiatal Írókézek!
Én csak jövőre, 2003 nyarán gondolhatok vissza kerek 30 esztendőt. Ugyanis 1973 júliusában sorozott be Ratkó kapitány uram szűkebb pátriájának tőszomszédságába. Kállósemjénbe, a jó Kállayak kastélyába holmi OLVASÓTÁBORBA. Ahol is legkivált a tanyasi kollégium diákjai voltak/lettek az okosodni vágyó nyári vitézek, akiket bizony Ratkó urammal csaknem egyenként kértünk el, könyörögtünk ki – nagy dologidőben – az erősen gyanakvó szülőktől. Mondották is: „a gyerek (vagy leányka) a jószág mellett is olvashat, okosodhat, ha akar, nem kell annak nyáron is kollégistának lennie!” De azért sikerült. Sőt: nagyon is emlékezetesen.
Utána (még) sok táborban jártam – Kállósemjénben is még kétszer –, de az első, mint az első szerelem valóban felejthetetlen volt! Erről bővebben már egyszer regéltem, talán épp a mozgalom 5. vagy 10. évfordulóján. Rég volt az is, ha nem csal az emlékezetem, a Tábori kis traktának nevezett füzetben.
Itt most nagy lélegzetet veszek. Tapintatosan kérdem: olvasnak még, lelkesednek még a táborba gyűlő fiatalok? Garabonciások? Akkoriban, a hetvenes évek elején Sánta Ferenc és Szabó István novelláival keltünk, feküdtünk: hőseik jelleméről, cselekedeteik indítékairól vitatkozunk napestig. Sánta Ferenc hamarosan betölti a 75. évét, nagy-nagy a csönd körülötte. Szabó István 1976-ban, 45 évesen ment el. Ki beszél mostanában – tán a múlt század egyik legnagyobb tehetségű novellistájáról?
Gondolhatjátok: öreg emberek szoktak volt leginkább emlékezni, a múlt időkön járatni ama berozsdásodott kerekeket, hátha őröl valami hószín sütnivaló anekdota-lisztecskét… No lám – most szinte semmit, csak ezt a fehér papírra rótt levelet, melyet Lukács László ügyvezető elnök úrnak, fiatal barátomnak szíves meghívására küldök magam helyett, ha már a mozgalom jubileumi – s lám máig rengő! – bölcsőjénél Felsőtárkányban s Egerben nem lehetek ott köztetek.
De lélekben talán mégis! S ha ott lennék, akkor alighanem arról szólnék, drága barátunk, Ratkó József hallhatatlan versébe kapaszkodva: milyen jó lenne, ha ma, 2002-ben is megtalálnánk az értelmes, közös szavakat – … „Egy földön, egy hazában!”
Barátsággal köszöntök minden valahai és új Garabonciást. „Jó fényt a Családnak!”
hajdani kiscsoportvezető
(Vándordiák, 11. szám)
< vissza prózakötethez