Prózakötetek - Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések)

Kedves Sándor!
Ezt a levélforma-töredéket most el nem küldöm, táviratként föl nem adom, mert Tőled hallottuk mindannyian, hogy „vannak vidékek ahol…” Tudjuk már csaknem két évtizede, s tudom magam is, aki először 1972-ben parolázhattam Veled, mikor első gyűjteményes köteted, a Fától fáig megjelent, s jóvoltodból birtokosa lehettem, s mint azután is, ha kellett, hát kézírásoddal kiegészített-kiigazított köteteidnek. Csak egyszer viszonozhattam őket méltón, a Jékely fordította Széchenyi Naplóval, melynek első kinyitásakor – közös örömünkre – gyönyörű és igaz mottót találtál zsögödi Nagy Imre Önéletrajzi írásai elé. Immár két évtizede tudom, hogy a hírvivők, krónikások és konok őrzők: tehát a költők legelső sorában vagy, az egykézen számolhatók közül – ez mára fényesen szomorú evidencia. E fényes napon is, amikor – bár hihetetlen – a naptár dátuma szerint 60 évet írunk és mondunk neved mellé; a Teremtő éltessen és óvjon, kedves Bátyám, ott a legnehezebb strázsa-helyen, éltesse és óvja családodat, s mindenek ellenére népedet, székely nemzetségedet.
Szerte a világban, ahol csak magyarok élnek, ismerik verseidet, s ma különös erővel és szeretettel gondolnak Rád; még az erdélyi földről, közel- s távolra futók, menekülők is, kikről az „égő szekértábor” valóságos víziójában oly keményen szólsz. Legtöbbjük megértette, hiszen értük is „cselekedtél”.
Végezetül – vallomás: az elmúlt évtized nehéz óraiban micsoda erőt adott, hacsak annyit is idéztem Tőled, harang-föliratod első sorából, daccal és fohásszal: „azért harang a harang…” s kondult tovább bennem a vers, mint égető, lenyelt könny. Vagy ismételhetném kisiskolásod – általad elhíresült – mondását: „a vers az, amit mondani kell”.
Ma nem mi köszöntünk, de Te köszönsz ránk verseiddel, olyan borzongató csodákkal, melyek elől nem lehet kitérni, melyekben ott a felszólítás: mondani kell! És legvégezetül egy valahai versemmel szólnék, éppen tíz esztendeje a Tiszatájban volt olvasható. Ítéld meg, mit fogott rajta a szörnyű idő.

Elhangzott 1989. V. 10-én a Vers és dal a Várban sorozat keretében Havas Judit szavalóművész Kányádi-estjének bevezetőjeként.

(Forrás: 1989/10)