JÓZSEF ATTILA SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMÁN
„…17 éves koromban írt verseimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.” Így összegez Curriculum vitae-jében. Aztán még tizenöt év a legnagyobb, „kegyetlen árva”-ságból, hogy ez a csoda félelmes és vacogtató ragyogásban kiteljesedjék, és megkérdőjelezhetetlenül a nagybetűs magyar költészet évszázadainak egyik szinonimája, aranyfedezete legyen. A szenvedés stációinak végén – szemközt a „Világhiány”-nyal! – ott van ama égbe gravitáló pont, ahová nem a szárszói sínek löknek ártatlan tehervagonokat, hanem a legtökéletesebb verseiből kicsapó láng fohásza-vádja-bűntudata gyémántosul majd Isten színe előtt. Áldozata, tragikusan befejezett élet-ideje még néhány hónappal innen van a krisztusi koron, de párhuzamát ne érezzük szentségtörésnek. Amikor Isten-várásában, emberarcának óhajtásában ilyen versmondattal indul a maga Golgotájára: „nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom”, már ott van a csúcson. Fölérkezett. Gyermekien ártatlan és szavaiban tökéletes ez az érkezés-válasz. Talán csak szívével szólt: Legyen meg a Te akaratod…
Mert József Attila az emberi létezés gazdag árnyalatait és nagy paradoxonait senkihez sem hasonlítható teljességgel képes kimondani. A fűszál harmatától a csillagokig építi csodálatos Kozmoszát, melyben a szabadság és a rend iker-párosával már a végtelen lépcsőin közlekedünk. Miközben ilyen fényes vers-karátokat pattint tékozlón a lábunk elé: „bársony nesz, könnyű pára, vágyat érlelő szív, ezüstös fejszesuhanás, szelíd őz meg a semmi ága…”
Sokáig nem akarták látni ezt a József Attilát, mint ahogy Adyt sem, vagy ahogy korábban Balassit és Berzsenyit sem, ha tolluk Isten kertjébe tévedt. Ha a kereső lélek ablakára karcoltak fényes betűket… ha már a bizonyosságot elhírelték… ha bűneiket megvallották.
Olvassuk hát most még odaadóbban és mohóbban a legárvább magyar költőt, József Attilát. A teljeset, a csonkíthatatlant. Legalább mi, kései hívei, olvasói adjuk vissza neki figyelmünkkel az életében oly sokszor megtagadott szeretetet. És ne csak kerekre fordult ünnepe miatt, hisz mindig ünnep, ha verseivel találkozhatunk és idézhetjük fényes gondolatait, áramló csillagképeit. Mert maga is csillag, akire a teremtett világ csillagai ámulva néznek. Mert ők ott fönt hibátlanul tudják, miféle halálos játék az igazi költészet.
(Mértékadó, 2005. április 11.)
< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez