OROSZ ISTVÁN GYŐRI KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Orosz István, ha jól számolom, már több mint két évtizede rendszeresen kiállító művész: grafikus és jeles „képmutogató”, értem ez alatt, hogy fölöttébb sikeres és drámaian emlékezetes plakátok – lásd politikai plakátjait, többek közt a világot bejáró, méltán elhíresült Tovarisi adieu vagy nálunk, konyec! – tervezője, meg legalább tucatnyi animációs film alkotója. Aki az irodalomban is otthonos, emellett kitűnő futballista, kispályán még szélvészgyors csatár. (Magam is focizás közben ismerkedtem meg Véle, s akkor derült ki, hogy éppen első és mindmáig egyetlen gyermekkönyvem leendő illusztrátorát tisztelhetem az Úrban, ha nem tiszteltem volna addig parádés bicikli-cseleiért!)
Szóval igazi reneszánsz művész! Mester.
Begyűjtött már mindenféle hazai és külföldi elismerést, díjat grafikáiért, plakátjaiért és filmjeiért. Ha pontosan olvastam bibliográfiájában, akkor 1991-ben, éppen itt Győrött a Nemzetközi Film- és Videofesztivál fődíját is elnyerte, Vigyázat, lépcső! Című alkotásával.
Ugyanebben az évben kapott Balázs Béla-díjat, majd 1993-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. A Széchenyi Akadémia levelező tagja. Valóban nem sorolom további, a hazaiaknál is értékesebb külföldi rangos elismeréseit, mert e reneszánsz ember szerény is. Meg aztán hosszú lenne a lista Brnótól Mexikóig, vagy a másik irányba indulva, Tokióig, ahol már csodálhatták grafikáit, plakátjait, filmjeit.
Mostanában én az itt kiállított művek mögötti rejtőzködő művészt, görögül UTISZ, azaz: SENKISE urat figyelem és leginkább olvasom, aki egy hosszabb s módfelett élvezetes tanulmányt, művészettörténeti esszét, ha tetszik: különös teoretikusi beszélyt írt, ami igen jó, hajlékony irodalmi párbeszédet jelent tárgyunkban. (Hírlik, ebből s a megfelelő gazdag képi példatárból még ebben az esztendőben könyv lesz.) Megjósolható, hogy sikeres és nagyon keresett könyv, melyben minden tudnivaló benne foglaltatik, amiről érdemes tudnunk, hogy helyes okból élvezhessük a műalkotást: az itt látnivaló szépséges csalafintaságokat.
Tudásunk az anamorfózisról, vagy másképpen szólva a visszaformálásról – amikor filozófiai szinten a geometria melankóliájáról kapunk eligazítást – úgy bővül, ahogy megnyílnak és bejárhatóvá válnak ezek a képek. A szimmetriák, örök arányok és a tükörképek segítségével. Ahogy „fogjuk” a több nézőpont adta lehetőségeket, a megkettőzött képet. És kombinálódik az anamorfizáló gyakorlat az ún. Arcimboldo-effektussal, amely a XVI. Századi manierista stílus groteszk átváltozásait követi, de ízig-vérig huszadik századian és egyénien.
Említhetnénk azt is, hogy az irodalommal való lelki rokonság a képek látható tartalmaiban, s tán a közvetlen képzőművészeti „ősválasztásokban”, így a nagy itáliai és németalföldi mesterek, de mindenekelőtt Dürer, Dali vagy az e századi holland grafikus, Maurits Escher megidézésével úgy lesz formailag is hiteles, hogy Orosz István bámulatos rajztudással, geometriai ismeretekkel, a dimenziók közti szabad közlekedéssel hívja föl a figyelmünket e különös, illúziókban ugyancsak bővelkedő világra: az ezredvégre.
Ahol egyszerre minden csoda és valóság, ahol kételkedve nézünk mindenre. S persze oda az egyértelműség szent nyugalma is. Ahol már a ceruza bélcsavarodását, a radír gerincét, vagy a képtelen épületsarkokat, párkányokat, repkényes ablakokat is ugyanúgy nézzük, mint az Akt – rakció frivolságát. És a századvégi labirintusokban bolyongó önmagunkat látjuk: az örök-lépcsőkön botladozó immár hatmilliárdnyi emberiség egyetlen porszemét.
Orosz István grafikái, rézkarcai e széteső világban és többszörösen széteső művészi közegben szinte tüntetően mívesek és hatásosak. Szépek.
A nézőt az alkotás izgalmaiba is bevonva erősítik azt a meggyőződést, hogy hiteles mű csak a teremtés útjait fürkésző kérdésekből születhet. Ahol lehet nézőpontokat szabadon választani és váltogatni is akár, ha oka és célja van ennek a szabadságnak, amelyet végső soron a tehetség ereje és az intellektuális elszánás határozottsága éltet.
Városi Könyvtár, Győr, 1996. június 4.
(Műhely, 1997. 2.)
< vissza prózakötethez