Kedves Barátaim!
Köszönöm megtisztelő körleveleteket, melyben a XX. század 10 legszebb magyar verse felől érdeklődtök. Nos, nekem nincs ennyi!, akárhogy is kurtítom a listát, csak többem van, több maradt! A listám 15-ös. Mondjuk egy szép szonett, melynek a címe Ady verse s a zárósor pedig Szilágyi Domokosé. Ez egy másfél válasz (talán mások helyett is!): a költőé és a szerkesztőé. De igazából még hozzá kívánkozott volna az olvasó is, s akkor nem állunk meg bizony 20-nál sem!
Vállalva, hogy válaszom érvénytelen, de én minden egyes verset azonos rangúnak gondolok. A költők születésének (és nem haláluk és nem is a versek keletkezésének) sorrendjében írom ide a verseket most minden magyarázat nélkül (némelyekről már korábban írásban vallottam), tehát az én 15-ös listám:
Ady Endre: Intés az őrzőkhöz
Babits Mihály: Az elbocsátott vad
Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről
Nadányi Zoltán: Körmenet
Sinka István: Lovasok opál mezőkön
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
József Attila: Eszmélet
Dsida Jenő: A sötétség verse
Jékely Zoltán: Apa-váró
Weöres Sándor: Anyámnak
Pilinszky János: Négysoros
Kormos István: Október
Nagy László: Versben bujdosó
Szilágyi Domokos: Circumdederunt
A szép gondolat megvalósulásában bízva, barátsággal:
Budapest, 2001. április 22.
(A teremtmények arca, Kolozsvár, 2002)
< vissza Otthonok és iskolák; közösségek és közösségteremtők prózakötethez