“Az ember azért kapja az
életet, hogy eldönthesse,
milyen testhelyzetben érje a halál.”
(Pentti Saarikoski)
Ez most már visszavonhatatlan tény lesz:
nem imádkoztam veled és nem beszéltem
az alkohol-lehelettel erdőket fölégető
finnről sem aki csöndben megtalálta a
maga halálát – nyomában gyáva és irigy kis vadorzók! –
csak refrénként dúdolgattam egyszer rohanó autódban
egy szelídebb dél-szaki költőmet s lám újra
dúdolom: “nem zsoldosok ügye a forradalom”.
Most is az éj közepén már túl
de a hajnal partjain még innen
gitár vijjog érted
betűzöm hangonként a refrént
hírt hoz felőled
kiszöksz kiszökkensz a jó álom
légteréből
– valahai farmeres stoppos –
Paks és Szekszárd között
szépen leintesz.
És benne vagy a legsötétebb labirintban
örök futó az örök kanyarban: győzhetnél is éppen!
s Ő szól utánad: valamit elvétve botlottál Testvér
ha ily szégyennel érsz a reggeli állomásra
ahol fény kerül minden homályra
de nem úgy világosul meg ahogy szeretnéd
arcod és szép szemed tüzétől
a kínban kipréselt mondat
hitted-e ezt a sunyi kis világot? –
már majdnem egyedül vagy!
Mert Ő szabadon engedett felnőtté ütött hamar
győzzél és tévelyegj csak a hajnal bozótosában
ha álmodat befogta már egy kiéheztetett radar.
Mit álmodhattál mit szóltál ellene
hogy eddig ívelt a fény finom szikéje
s barbárul fölhasogatta mégis
földrésznyire nőtt szívedet érte?!
És nem lángban nem gyertyafényben
köröző csukló s kézfej éjjelében
mindig kigyúlnak cigarettacsonkjaid: – hajnalodik.
(1991. április idusán)
< vissza verseskötethez