Elgondolom amint nyolcmillió évesnek mondott kardfogú tigris
kapafogú őselefánt háromujjú ősló fújtató orrszarvú
és persze a Gazella baltavarensis trappol át fölöttem
ha majd a postaút melletti löszfal egyszer dőlni kezd
mert ezek a rettentő vizek példának okáért az Ős-Duna is
éppen szemünk láttára kikanyarog őserdei magányából
oda ahol véletlen találkozik a szavanna-tüzek légióival…
tűz a vízzel néz hiénaszemet vagy visel hiúz szemet
súgja Panek úr némi epével meg valami égi konyakkal
átitatva már odaföntről valami vízesés mögötti
dupla kanyarban kanyarulatban bevégzi mind
kiterül örökre ez az ősgerincesnek mondott csorda
bevégzi riadt futását s máris föléjük borul
néhány millió éves csigás-kagylós temetőárok
vagy ötször megkutatott mész szemfedő
míg a csontokat fogdarabokat képzeletem önkénye szerint
mégis valóságos celluloid szalagra rögzítem…
félszáz éve már hogy ama őszön
valami ormótlan ceruzacsonkkal betűk ismeretlen erdejéből
kezdtem szépen és erőlködve kínlódva lelopkodni
az egyenes aztán a görbe vonalakat…
nem volt könnyű mondhatom viaskodtam a térrel
míg valahogy belefértek ezek az ismeretlen állatok…
hasuk lábuk nyakuk hurokba fogva rendesen s közben
a szünetekben az iskolaudvar csalános rejtekén
a vad iker-lányok félelmes simogatása mint a paradicsomi kertben
az almazuhogás hangja dobol dobol füleimben ereimben…
délután meg a Kancsal-domb tetején a kocsma lépcsőin
lépegetek hátrálva közben szemmel tartva a löszpartot
ahonnan alighanem mindjárt kitör egy rinocéroszfalka…
Vince bácsi meg a mesélős Lina nénje elő-előhúz
egy csontocskát… kirakja verandára istállóablakba
a viharlámpa mellé… ej biza ezt nézze meg
a mihaszna pantallós úrféle valami doktor paleontológus
különben finom ember akinek kezére áll az ásó is ha kell
ha éppen úgy hozza a szerencséje
aki itt túratja legalább egy hónapig ezt a sárföldet
amikor az magától is ontja a csontot…
de csak aranypénzek nem gurulnak alá
meg királyok bakonyi betyárok elásott kincsei…
nosza cserkészek úttörők csak szopogassátok
a kutya szájába valót…
én addig megtanulok szépen betűket egymásutánjában
kék irkámba horgolni…
próbálgatok vonalak közt elférni karácsonyig
már tintával és sercegő végű tollal is próbálkozik Csuda tanító néni
akinek senki nem ismeri a keresztnevét…
még a fülem is tintás de azért is szóra fogom
a csontok mögötti éveket évmilliókat
mindenfélét kitalálok róluk akár büntetést is elszenvedek
a nyilvánvaló füllentésekért de csillog a többiek szeme
majd segítenek a tintalevest lefetyelni ha dutyiba kerülnék
megszöktetnek a Gödör-parti horhosban
ahol összeér fölöttünk a bodza-erdő…
vigyázat már megyek is a szőlőhegyre teli korsóval a kézben
otthoni kútvizet viszek mert a hegyi feszületnél
megint letördelték a Krisztus karját
ezért aztán elapadt a forrás jajgat imádkozik szegény nagymama…
de én már verssel szelídítem az ősgerinceseket
nehogy éppen most törjenek ki a löszfal-kriptából…
csontjaik aztán elszóródtak még a British Múzeumba is…
néhány millió év míg világhírre vergődtünk.
< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez