A legszebb négy sor
ezért a legfontosabb is!
amit valaha (ezer éve)
Gyulán leírtak –
nyugodj békében
Krúdy és Márai szellem-öccse,
békétlen Simonyi Imre,
azt Te írtad!
„S a gyulai éjszakában megállván
– – balról Kohán György, balrább Porzsolt Kálmán –
a Nagytemplom alatt a holdvilágnál
megegyeztünk: éjszaka nincs szivárvány…”
Kinek a vers?
És mire a szó?
Hajnal szívén
e véres asszó?
Tényleg, kinek?
Te kinek írod?
Mondd, barátom
mért lobogtatod
még éjjel is
a hószín papírt?
S bámulod, ha
valaki ráírt
vagy csak diktált…?
Mért ne segítsen?
Sejthetted, hogy
maga az Isten
áll mögötted
ilyen szelíden,
bölcsen, mintha
csak kezeiden
múlna ekkor
győzelmed hamva
s híre.Végül
azokra hagyva
mindent estig
vagy délutánra
kik értenék…
már mindhiába!
—————–
Simonyi úr,
ha megmondaná,
miért ment el
így a föld alá?
Pontosabban:
ön meg annyian
hitték hogy ott
még valami van?
Föltámadás?
Vagy Pokol alja?
Dörömbölhet…
ugyan ki hallja?
Megértem én,
hogy elege volt!
S időtlenné
rúgta ez akolt.
Versbe véste,
ha Kohán állvány
nélkül rajzolt
a holdvilágnál.
S megállanak
mint krétarajzok.
Kísértenek…
én elviharzok
még megnézni
a Nyári-színkört,
a Kék Macskát,
éppen pezsgőt tölt
színház után
a kis szubrettnek.
Mily boldogok
akik szeretnek!
Nagy szerelmek:
az egy-nyáriak!
Gyors vége lesz
s már vége is van!
Egy lányt szeretni
és egy zászlót,
hazát, ha hull…
Hát mindhalálig
határtalanul!
Ön tudta ezt,
és halt igazul.
Az élet volt
vers, Simonyi úr!
< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez