“És hallgatom a híreket…“
(J. A.)
Egyedül sodródik a szó
mint valami nyomjelző lövedék
s látszólag még minden rendben
ha így-úgy összeáll a kép
bár alkalmasint vibrál szegény
elhagyná már fölöslegét
tapintható mégis így lesz
tapintható és alattomos
Valahogy a hallhatón túl
az álcázott világ letérdel
s kibomlik sóvár-egészen
csupán gyertyalángnyi éle
mint nyári lobogás szikéje
úgy hasít minden hazugság
fekélylő-sötét szövetébe
a hallhatón túli jó hír
Amit álcákkal takartak volna
és ágyad körül hajszolták
a szomorúság angyalait
hogy ne legyen álmod
ne legyen nyugovásod
hallgasd a hanyatló birodalom
rikácsoló-selypegő kakaduit
de te nem hallottál semmit
csak az első havat még hullása előtt
< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez