Télikabátját felfogja, úgy szalad.
Csontjai a fehér harisnya alól sürgetik: hamar, hamar.
Mint fénylő kincsre csap le a holló, úgy kapja el a szót.
És szájában tartja, birtokolja.
Amit még gyerekként hallott az otthoni folyó mellett.
A nádasban csónakok rejteztek, pallók íveltek át a víz fölött,
És a parton mogyoróbokrok hajladoztak.
Villogtak a faházak hegyes tetői a fényben.
A szeminárium árkádjai alatt cellájába szalad, hogy az
Új szavakat lúdtollával a latin szavak mellé karcolja.
Köhög, míg a kemencében az utolsó hasáb füstölög.
A Jézus Társaság Akadémiája kő és gipsz angyalokat
Lebegtet barokkba fagyva az utcák fölött.
Szinte valódiak a hónalji izzadságfoltok, s az ingből,
Szoknyából kivillanó barna árnyékú hasak.
És valódiak a mezítelen bőrre öltött ködmönök, gatyák.
Egy nemzedék ropja régi bugyogókban, zekékben a zöld réteken.
Egyre ropja dudákra, hegedűkre.
Szerelmes érintések, delejesen csábító szavak a buján
Fölkínálkozó zöldben.
Mindenki használta ezeket a szavakat, melyek ma is élnek,
Bár ismerőik már régen a földben.
De ezek a szavak mintha nem a föld, nem az éjszaka
És nem az egykor eleven testek szavai lettek volna,
Hanem az égből aláhullt magasztos szavak, melyek
Megtisztelték az öregeket és a gyermekeket, az asszonyokat
És a férfiakat.
Akik a genitivus és a dativus törvényének engedelmeskednek,
Akik évszázadok óta az elöljárószók előtt hajladoznak.
Ha kinyitom a szótárt, mintha a lelkekből olvasnék,
Akik a lapokon hallható hangokká varázsolódtak.
És próbálom meglátni őt, az irodalom, a nyelv szerelmesét,
Hogy kevésbé csüggesszen saját halandóságom.
(1992)
Nagy Gáspár fordítása
Czesław MIŁOSZ (1911) lengyel Nobel-dijas költő, író esszéista.
Vilnában, Litvánia területén született. 1951-ben Franciaországba
emigrált. 1960-tól Kaliforniában él és a Berkeley Egyetem szláv
tanszékének tanára. 1980-ban kapta a Nobel díjat. Magyarul megjelent
könyvei: Múzsáim palotája (1987) versek; esszékötetei: A rabul ejtett
értelem (1992); Szülőhazám, Európa (1993); regényei: A hatalom
megragadása (1993); Az Issza völgye (1994).
Volt egy prédikátor a Szt. János akadémiai templomunkban, aki litván nyelvű igehirdetéseket tartott. Sirvydasnak vagy Szyrwidnek hívták, írtam egy verset a tiszteletére, ami lengyelül sohasem jelent meg, de litvánul igen, Tomas Venclova fordításában…. Szyrwid jezsuita volt, elég beteges, tüdőbajban halt meg, úgy emlékszem, és ez a vers róla szól… A vers címe: “Filológia”. Nem véletlenül. Azért, mert szerintem Litvániát sokkal inkább a filológia teremtette meg, mint a történelem. Vagyis a régi Litvánia bealkonyult, eltűnt, és a XIX. században, hogy úgy mondjam, a nyelv élesztette újjá. Innen ered a nyelv jelentősége a litvánok számára …
… Szyrwid … az első nagy litván filológus volt, a szótár szerkesztője, feltehetően ő írta azt a litván nyelvtant is, amely eltűnt (c.: “Clavis, linquae lithuanica”. 1630?), és remek prédikátor volt, egy litván Skarga … Azt is mondhatnám, hogy a fordításban helyenként igyekeztem Szyrwidre jellemző formákat, idiómákat használni, melyek kicsit különösen hangzanak a mai litván fülnek. No, és szillabikus verselést, ami a litvánból került át a lengyelbe, és ma már szinte egyáltalán nem használatos.
< vissza Zónaidő (Vers, műfordítás, esszé) verseskötethez