Bezártam hát akaratlanul is magam
vagy mások zártak be
őrült könnyelműséggel
ebbe az elgazosodó kertbe?
ahol a megperzselt
nyári lombok között
hajnalonta ott lüktetnek még
a dalokat kigondoló madár-szívek?
nem tudom nem tudom
hajtogatom a sunyin érdeklődő
bozót-gyilkos szeleknek
ne vigyetek semmi hírt tovább
innét a szándékkal is nyíratlan
elvadulttá művelt álcázott vidékről
talán majd tisztul valamit a kép
ha eljön a kiterített számlák bérgyilkosok
és a gravitáció gyötrelmét viselő
hulló gyümölcsök ideje
de én már a lecsupált
megszedett őszi ágak tétova
hajladozását látom
mint valami kísértet-temetőt
csontvázak zörgését hallgatom
a nagy égi membránon
hogy minden titok
rendeltetés szerint
végül célhoz érjen
sirathassam a paraszt-kék kötényben
hajladozó férfit
aki egyetlen lehulló cseresznyét
egyetlen szilvaszemet sem tud átengedni
a csalános televénynek
hajnali és esti jó harmatok
határán ott térdepel a lomb-alvilágban
vad méhekkel cimborál részegedik
a cefre-légben s cukrot suttog a szája
Istenem te tudhattad csak egyedül
hogy őrült szorgalmát Neked ajánlja
s most minden esendősége hullása
mementóként tüntet a "kerti béke"
omló erkélye alatt
hol hűséggel mégis maradni kéne
maradni persze mindhalálig
csak éppen nem szabad
< vissza verseskötethez