Mielőtt még meghalok
elmegyek Lisszabonba
mielőtt még szívemben
fölrobban a bomba
s elbuktat: – arccal a Balatonba
még elmegyek Lisszabonba
ott a márciusi nyár-tavaszban
már azt a víz-zöldet látom
bár ez nem az én tengerem
csak a kisebbik óceánum
futok előle morajló sziklafokra
föl a kétsüvegű vad Sintrába
és űzött magyaroknak legyen írva:
emléket őrlő s őrző Estorilba
aztán csak vissza vissza
vasárnap is maratoni vágta
mohó hódítóként fotómasinámmal
elzarándokolok a Szent Jeromos Kolostorba
hol Pessoa márványtáblája váratlanul
áttöri a kerengő-folyosó homályát
de sajnos tolmácsunk keze láthatatlanul
villantja föl a pillanat varázsát
mielőtt még meghalok
elmegyek Lisszabonba
s elmondom – szinte csak magunknak –
a híres Gulbenkian Auditoriumban
hogy Bartók itt szállt hajóra
bizony itt intett búcsút Európának
itt dúdolta el akkor tán utoljára
szép vagy gyönyörű vagy….
és szebb mint a nagyvilág…
a teli bőröndök emléke… talán
sétálva még egy utolsó sétát
az óceánhoz futó Rua Augustán
vásáltam egy drága cipőt
mintha megéreztem volna:
nem lesz már hátra sok időm
ez lesz az én koncert-cipőm
lisszaboni Bartók-cipőm
tudjátok-e barátaim
ott a márciusi nyár-tavaszban
virágzó parkok zöldjében
s a tengerillatú éttermekben
mondottam így: hal-paradicsomban
ritka borokat kortyolgatva
egy hétig ott Lisszabonban
veletek boldog voltam
el kellett hát mennem
erre az útra
el kellett mennem
Lisszabonba
< vissza Húsz év a kétezerből verseskötethez