Mintha egy nyilallást
egy régi nyár forró vibrálását
közvetítené a Te nagyképernyős tévéd
félálomban félébrenlétben
látom amint a sokáig dobozolt film
fényes kígyóként tekergőzve surrog
a Bakony és a Rodope kéksége között
nem is tudom ennyi év után
ki adhatott arra engedélyt
hogy átitassam magam
a túlérett eper illatával
hogy bátran simogassam a görög
színház törött lépcsei közt
buján ágaskodó füvek bársonyát
s mint valami trák harcos
cipeljem a Lamartine-házig
az eperillatú zsákmányt
aki fölöttébb kényes lesz majd
a suhogó függöny-sóhajokra
és az illetéktelenül leskelő
narancs-Holdra (éppen reflektoroz)
kivallat két szegény rabot
a Rózsák völgyén túl
de az Ördög torkán innen
a film nem mutatja
csak Te hallod milyen vadul
robajlik ver a szívem
II.
Félelmes útkanyarok
A zsúfolt távolsági buszban
Plovdiv és Szmoljan között
a természet valaha úgy termette meg
– rodopei fényes dallamokra –
a félelmes útkanyarokat
hogy átadhassuk egymásnak
testünk hullámzó remegését
és betelhetetlen csodálkozását
hogy van ilyen és mi még élünk
bár nagy utakról és egy barbárul szép
éjszakából jövünk – –
s értelmetlen kérdéseinkkel riogatjuk
az ártatlan hajnali tájat
ereszkedünk alá fékcsikorgás fohászkodások
és fogak koccanása közben
a választott orpheuszi tartomány szívébe
ahol már a délt elütő harangszó
végig borzolta a város fölötti
>kitakart női testet formázó<
hegyoldal minden hajlatát
s a visszhangot már a szállodánk
mellett csobogó sebes patak
– szerelmes pisztrángjaival –
küldte tovább
III.
Így fohászkodtam
Ha azt a szép formás követ
újra a kezembe vehetném amivel
kedvedért csaknem átdobtam
a “legnagyobb rodopei kanyont”
Trigrád felé menet megállítván az autót
akkor talán most is az lennék
aki a niagarás vízködben
az Ördög torkát lengő és ingatag
lépcsőkön kísértvén bátran siettem
s gyönyörű cseppkő-szuronyokkal
a hátamban így fohászkodtam Eurüdikéhez:
“ez mind szép sőt romantikus
és egyenesen megható hogy ennyi
halálra szánt vándor nyomát tapossuk
de én már barlangtól menekített
délutáni napfényben fürdő
arcodat akarom látni
és aztán hallgatni
az estéli csillagokkal
s szíved nagy zajával
együtemre járó patakunk csobogását”
< vissza Fölös ébrenlétem verseskötethez