Tűz a teteje ennek a szobának,
csak ég, ég!
Kimérten, gerendákig.
Bent lakhatom, ha nem kiabálok.
Rámdőlhetne, mikor a Hold világít!
Tizenkét lakatot olvasztok,
azzal színezem a lángot,
hopponmaradt kulcsok
nyitják a világot,
ha meg mégsem nyitják,
sípolok jót velük,
legalább lelkem szakadjon,
kedvem kerekedjen fölül.
Fekete legények ablakomhoz érnek,
nyárson hozott szalmát tűzre szórnak szépen.
A főnszél szaporán belekap a lángba,
lesz elég hamu majd Hamvazószerdára.
< vissza Koronatűz verseskötethez