Próbálj meg elviselni
még egy kis ideig
ebben a boldogságot feldúló
szűkös környezetben
talán el is utazhatnánk…
ha lenne pénzünk mondod
de jó képzelegni is…
de ha lenne is pénz
az most éppen másra kéne…
pedig nem láttam még
Rómát sem veled
és még annyi mindent
nem láttunk mi ketten
csak Párizst… mondod
igaz egy röpke hét
roppant kevés volt…
s itt a közelünkben
külön-életünkben
te legjobban Dubrovnikot
én meg Prágát szerettem…
nekem egyszer véletlenül
– vagy érdemtelenül –
még a nyolcvanas évek végén
bejött két hónapra Amerika
bár alig engedtek ki
és semmi hasznom
nem lett belőle
persze keresztül-kasul röpülve
láttam sok szépet érdekeset
félelmeset és hátborzongatót
három országnyi szabad
és gigantikus őrületet
Tihuanatól föl Vancouverig
de néhány versen és barátságon
kívül más nem lett belőle…
néha egy képeslap többet jelenthet
(pár üdvözlő szóval)
mint egy mélykék Rilke-vers
pedig a duinói várfokról az Adria
nekem is csaknem verset hullámzott
nem törekedtem szisztematikusan
bejárni a világot
tehát nem gyűjtögettem utazásra
így is láttam néhány tengert
és mindkét óceánt közelről
fürödtem bennük
de nem csodáltam jobban
a Niagara robajló zuhatagát
fehér párájának pokoli pezsgését
mint a Gyilkos-tó vizében
a sötéten meredező fenyő-aknákat…
és ha 13 évvel korábban
éppen ugyanazon
a szeptemberi napon
kap halálos találatot
a World Trade Center
már akkor lett volna esélyem
a végső nagy utazásra…
F. P. aznapi kedves kalauzom
a ködfoszlányokat bűvölte-hessegette
hogy jobban láthassam a tetőről
a Szabadság-szobor gyönyörű
nőalakját…
kedves nőm látod befizetek
most is egy képzelgésre
szerényebb álomra
és ha futná a fogyó időből
pénzből
legalább az örök városig
buzgó zarándokok nyomában
még együtt mehetnénk…
szavamra én nagyon szeretném
még egy kis ideig
ebben a boldogságot feldúló
szűkös környezetben
talán el is utazhatnánk…
ha lenne pénzünk mondod
de jó képzelegni is…
de ha lenne is pénz
az most éppen másra kéne…
pedig nem láttam még
Rómát sem veled
és még annyi mindent
nem láttunk mi ketten
csak Párizst… mondod
igaz egy röpke hét
roppant kevés volt…
s itt a közelünkben
külön-életünkben
te legjobban Dubrovnikot
én meg Prágát szerettem…
nekem egyszer véletlenül
– vagy érdemtelenül –
még a nyolcvanas évek végén
bejött két hónapra Amerika
bár alig engedtek ki
és semmi hasznom
nem lett belőle
persze keresztül-kasul röpülve
láttam sok szépet érdekeset
félelmeset és hátborzongatót
három országnyi szabad
és gigantikus őrületet
Tihuanatól föl Vancouverig
de néhány versen és barátságon
kívül más nem lett belőle…
néha egy képeslap többet jelenthet
(pár üdvözlő szóval)
mint egy mélykék Rilke-vers
pedig a duinói várfokról az Adria
nekem is csaknem verset hullámzott
nem törekedtem szisztematikusan
bejárni a világot
tehát nem gyűjtögettem utazásra
így is láttam néhány tengert
és mindkét óceánt közelről
fürödtem bennük
de nem csodáltam jobban
a Niagara robajló zuhatagát
fehér párájának pokoli pezsgését
mint a Gyilkos-tó vizében
a sötéten meredező fenyő-aknákat…
és ha 13 évvel korábban
éppen ugyanazon
a szeptemberi napon
kap halálos találatot
a World Trade Center
már akkor lett volna esélyem
a végső nagy utazásra…
F. P. aznapi kedves kalauzom
a ködfoszlányokat bűvölte-hessegette
hogy jobban láthassam a tetőről
a Szabadság-szobor gyönyörű
nőalakját…
kedves nőm látod befizetek
most is egy képzelgésre
szerényebb álomra
és ha futná a fogyó időből
pénzből
legalább az örök városig
buzgó zarándokok nyomában
még együtt mehetnénk…
szavamra én nagyon szeretném
< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez