jelenünket alig látó,
jövőnket is csak sejdítő
túlégetett váza-szonett
Monostori Imrének, 60. születésnapjára
MInden vers, mint afféle nyári holMI
MIre ráfogható: csupán csak alkalMI
MImelés, de ha jó, az se lehet talMI
MIndazonáltal nem hörgő hatalMI
MInta, s nem is égbe törő dzsáMI
MIgrénes országban persze bárMI
MIhaszna kis ügyből lehet sziáMI
MIrelit páros-kolbász vagy akárMI
MInket hidegen hagy e taktikus szaláMI
MIért is mondom: az egész egy kutyaguMI
MIndegy már, hiszen értünk is eljő a lelki cunaMI
MIndjárt itt van, s nem állhat meg útjában semMI
MIszlikbe aprítva híres önérzetünk, és az is valaMI
MIkor előttünk a harctér: homokkal felszórt tataMI!
Egy horáci poéta modorában írott
pinceszeri dallamocska zizegtetése
Élet-színjáték: év-percegés hava,
így telt s múlt bizony szebb időnk java.
Már csak emlék-kép, mondjuk valaha
itt is jártunk, hol szólt horáci költőnk dala
a hegy fölött s szőlő-dézsmáló seregélyek
keringtek, és a Gazda rájok kiáltott: élek!
Így űzte, hajtotta őket, s aztán temérdek
álma akadt még, sőt dolga is, ha kérded
sebesen sorolja mivel őrzé a jó hitet:
presbiter, tanár, redaktor és lám csak quodlibet
szókkal így talált magának méltó súlyokat,
mintha kiegyenlítene régi sors-ficamokat.
– – –
Most már derűs, bölcs, kire a fény is ráfolyt,
miként a nemes sági bor: kiforrván élteti Alexa Károlyt!
Poharunkkal rákoccintunk…
Elütvén a hatvanötöt,
tűnődhetsz éveid fölött,
melyek szépek s olyasformák
mintha angyalaid hoznák
le, ide e kies földre
– mi reméljük: soká föd be! –
így tehát még harmincötöt
vígságban és egészségben
megszavazunk egymás között
ifjú és jó Menyhértünknek,
s poharunkkal rákoccintunk:
éltesse hát a Miurunk!
< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez