Vakká kövezett értelem
világtalan s elégtelen…
nem lát nem érez semmi bajt
hát vakon-bízón vesztébe hajt.
Mint itt ez a dőlő pajtafal
csalános támasztékaival
már nem is gondol velem
ha mindig későn érkezem.
A ház még állna valahogy
bár udvarát fölveri a gyom
fűben fuldokló vén szilvafák
áhítják a széna illatát.
Egyszer úgyis mindent lekaszál
az első és utolsó kaszás…
így lesz majd és nem kérded miért:
lélekharang szól mindenkiért.
< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez