Szerelmes voltam én egykor az éjbe
nem mulasztottam volna el sosem
– semmiért sem! – csöndjét bevonni
gyönge lámpásom sápadt fénykörébe
aztán együtt olvastunk – vakulásig –
ezeregy ritka meséket arról
hogy nemvárt nappalunk királya
most éppen hol barangol
és didergőn merre tündököl
szárnyait letéve az őrző angyal
kinek jó-álomért imával tartozánk
de szánk némulva csúful hallgat
csak esünk esőként (és vissza-esőként!)
betűk s jelek nyomán óriás bűnbe
– csillag hull hó hull édenünkre –
esünk zsibbasztó ámulatba…
szerelmem ében éjszakám
te mondd ki: itt a hajnal!
< vissza Újabb versek verseskötethez