Sejthettem volna
de nem a sejtésen volt a hangsúly
mert a lehetetlen hűségesen
szívembe görbült
és már mióta minden fényével
ott rozsdásodik. ..
addig csak elütöm valahogy
az időt
kihúzom – de nem őt
s nem magamat
egymásban vagyunk
mondogatom
egy légifolyosóban két repülő
érvényes zuhanási engedéllyel
apróságokon múlik
(esetleg sárgás törmelékszerű hegyeket
figyelsz
vagy belefeledkezel
beleringatózol Nichita Stănescu
Antimetafizikájába
s irigyled hogy ő már túl jár
az érvénytelenen)
kívülről van minden sejtés
memorizálod a szél kopogtatását
és boldogan ajtót ablakot nyitasz
jöjjön ami már nem jöhet
legyen ami még késik
egy “uti ránc” legalább…
(1987)
Nichita STĂNESCU (1933-1983) román költő, esszéíró. Ploiestiben született. Magyarul megjelent kötetei: Víziorgona (ford. Szilágyi Domokos) (1974), Versei (1978), A szavak ellen (1982); Interjúkötete: Antimetafizika (1987). 1975-ben Herder-díjat kapott.
< vissza Zónaidő (Vers, műfordítás, esszé) verseskötethez