Kerted lapály-válla mögött
kihemperegsz az időbe
szakadt szálú köldökzsinór
nem kötözhet oda többet.
Búzaszemes nyár-csillagok
pörölnek, de átruháznak
valamit a konok fejjel
rugdalózó fia-fának.
Váramat már építgettem
a lezúzott hó-tusákból
azt kéne most megpróbálni
öklömre pottyant villámból.
Titkaimat kicsépelték
jég-törölközős hidegről
némán kiolvadt csont-kedvem
nagyanyám-fércű zsebemből.
Csúzlinyélről gránát koppant
kertünk alján tűz-kakasra
senki nem teríti ingét
kötözi a vért bugyorba.
Katapultos szamárháton
röpítsd szavad ki a kertből
ezért a mákszemnyi kincsért
lopd el szíved Názáretből!
< vissza Koronatűz verseskötethez