Eltűnik a feje az iskolakapuban
soha többé nem látom
csak most fölmálházottan: iskolatáska tornazsák
egy csók itt az arcomon
kezemen még hajának selyme
meg a szokásos ösvényen megtett utak
s ez a mai különös beszéd.
Magadtól búcsúzol nem is Tőle
mert egy kis utazás van előtted
koszorúcipelő nyaktörő út
búcsúzol az eltűnt iskolaköpenyes
fölmálházott gyerektől
aki mit sem sejt de álmélkodhat
szokatlan mondataidon.
Valamit megérez: te már búcsúzkodol
mész kifelé ebből a kék ég alatti
gömbből – már minden megtörténhet bármikor –
agyonütsz valakit vagy agyonütnek
megmérgezel valakit és megmérgeznek.
Egy éve amikor végigröpködtél egy
hatalmas kontinenst s át az óceán
fölött – nem volt szívedben ennyi szorongás
pedig kicsinységedre törékenységedre naponta
figyelmeztettek az ottani méretek.
S lám most kezdett el benned dobolni valaki
most fújta meg a kürtöt
s újra a dobpergés
majd trombitákkal
és harsonákkal az angyal.
(1989. október idusán)
< vissza verseskötethez