Egy tíz évvel fiatalabb pályatársnak,
aki virtuózan üzenget.
A játék!
A tűzijáték!
Az biza mindig
a tűzzel játék!
Mert a költészet
már úgyis romocska,
ha közben szép
szaltók díszítik
vagy bátor triplák,
lehetne még s lehet
a Világ szebbik mocska…
De ez a tűz!
S akire ráég
az ország?
Vagy az inge?
Az egyszer majd
kinek int be?!
Tán az Ég-boltnak?
Ha csöng a szándék
s döng a vastaps
és ég a fül is,
hisz nagy pofont kap.
De itt megállnék…
A honi hullákból
szordínósabban zabálnék.
Szóval sem ítélkeznék,
várnék,
míg őserdőnkben feltünedeznek
a jó ösvények, allék.
Tűnődnék csöppet:
[kinek a markában,
kinek a vérén vett
zsoldjában]
legalább fél lábbal
és fél szívvel
hová állnék?
Aztán jöhet a tűz:
az önemésztő!
A mindent hamvasztó:
jót rossztól
mégis elválasztó
isteni szándék.
A félelmes mérleg-játék!
< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez