Verseskötetek - Sárfelirat (Posztumusz versek)

Az álmok ujjlenyomatai
ott bizseregnek a falon,
ahol a bőr,
a bőrünk összeér.
Vállak, tenyerek
és a legbársonyosabb hajlatok
lüktető felhozatalából válogat.
Csiszolja, érleli egybe…
Vár amíg szépen összevegyül a végtelennel.
Valaki kinéz
az ismerős várostérkép alól.
Aztán hirtelen csigaházba zárul,
és odébb áttör a térből
kivilágosuló csipke-pórusokon.
Ablakában kigyullad a vágy sötét virága.
Mintha figyelő szeme
a bőr minden rétegét átröntgenezné
mielőtt a megszakított történetébe kezd.
De a kéz mindig otthagyja
árulkodó nyomait.
Ujjak álma, meséje, ahogy simítanak
a lombok közti suhogásban.
Mintha egy árva fűszál sétálna a bőr alatt.
Volna ő csiklandozó,
ábrándos hercegnő,
bőrpalástban.
Falat von maga elé – bőrből.
Nyiladékok és redők hullámzó interferenciája.
Már bőrbe kötve áll,
mint a fal.
Vagy verset vétkezik magának.
Nekünk.
De még jól elfér a bőrében:
választott börtönében.