Ahol mindig a szél borotvál
ahova utolsónak érkeznek a hírek
elsőnek a beszállásoló hadseregek
és ideiglenes bejelentővel ősz
közeledtén néhány mezei egér s
velük nyomukban tejről leszokott
macskák
Élünk szelek köztársaságában
élünk szélcsend-törvényeket kristállyá
érlelünk növesztünk törünk tükröt
tartunk az éjszakának
cserépzuhogás lesz hajnalunk
Tárlat a világosságra
hűlő falakkal már alig elevenen jönnek
a szélső-ségbe szélbe temetkezők
tetők vitorlaként még a láthatáron
és át a határon ahogy a szél…
Gyerünk – csak elindulni
nehéz nemlétező úton mint sírból
visszahozni győzelmes feltámadást
látszólag könnyedén vakon és gyalog
fülig sárosan a stratégiai forgalomtól
Megjövünk és lám egészen
kirobbantva a ház (ama szélső) lágy
fuvallat lebegteti a sértetlen gerincet
(mint poétikai bunkerekből kiszabadult
jelző léggömböt) míg sorsunk rozsdátlan tűje
használhatatlan metaforává pukkasztja
Hiszem hogy érthetetlen és boldog…
hiszen csak erőltetnie kell magát
a szélső házban figyeli a szélmozgást
hiszen csak leírja hogy elfeledjék leírja
hogy kitudódjék mert nem bízik a szélkakasban
pedig régen feltalálta egy őrült tetőfedő-inas
nyugalmas csöndes szélcsendes délutánon
< vissza Versek a Tiszatájban (1979-1999) verseskötethez