Hülyülve nézem e beőszült márciust,
lépcsők alá süllyesztett furcsa logikát,
ahogy látszat-tribünökre hulló
leveleket delegálnak a fák!
Körbejártam százszor a várost,
s hányásig kering a város bennem,
a puha kézfogás majd arcul üt,
és hiszed-e, hogy itt még szemmel is vernek?
Tékozló ez a szerelem is,
látod, ilyen az én szerelmem,
förtelmes plakátokkal beborítlak
s szólítgatom a nevedet.
Istenem, oldd fel a görcsöt,
szám szólaljon, lábam térjen az útra,
Boriszkával
a lelkünk harangot öntsön,
s ha halunk is, zuhanjunk csúcsra!
< vissza verseskötethez