Római apokrif, 11
Provinciája helytartótanácsa válogatja
de kiemelt zsoldomra mondom
itt nem jutott eszembe semmi
mondjuk így: esetében teljesen
fölösleges volt minden infantilis fedőnév
(…)
bármilyen álruhában is jött
végül meztelenül távozott
nem akarta a felhajtást
ám mégsem tiltakozott
mikor pálmaágak lengtek
végig az úton amerre ment
s nevét skandálta a csőcselék
(…)
amikor éhes volt enni kért
s mikor megszomjazott
két kupával is ivott
ételben és italban
de emberben sem válogatott
bárki házába betért
ha ráesteledett
s ott nyugodt álma volt
(…)
leginkább gyalogszerrel járt
egyszer talán tevén is ült
de szamárháton gyakrabban
mert így közelebb volt
az út porához
(…)
közben volt király is
sőt annak okos dublőre is
aki írni tudott a porba
és olvasni a haszontalan
bűnösök tekintetéből…
s más efféle furcsaságokat is
művelt ha nagyon kérték rá
(holmi csodákat emlegettek
de én azt nem hiszem…
bár korábban már
jelentettem néhány
föltámasztott nevét
pontos lakcímét…
mint valami veszélyes
összeesküvés biztos kezdetét…)
(…)
aki botránkozni akart
nyugodtan megtehette
mikor lábát városszerte
ismert némberek olajával
kenette
s kezét hosszú
buján leomló hajukban
megtörölte
miközben hallani vélték
vétkeiket elengedte
(…)
persze nyomorgott böjtölt
mert hát nem volt semmije
aztán megütötte a főnyereményt
majd a bokáját…
az emberek bizalmát birtokolta
tömegeket mozgatott és kábított
bűnökről beszélt
és meghirdette a bűnbocsánatot
(…)
előbb még hajózási miniszter lett
bár úszni nem tudott
de vízen járni azt igen
s mindenféle jó tippeket adni
egy vidéki horgászversenyen
majd a hegyekben egyszerű
barompásztorként kergette
az elcsatangolt nyájjal
barátkozó farkasokat
ahová másnap a fölkent kánonisták
elhozták az akadémia összes kulcsait
de ő a templomra volt inkább kíváncsi
lett is ott némi megütközés
hangzavar majd rendes némulat
százfelé futott a társulat
mert ugyancsak kézbe vette a dolgokat
egészen pontosan egy suhogó korbácsot…
(…)
mivel gyakorta váltogatta köntösét
nehéz volt követnem
de amint föntebb leírtam
mégis kitartóan követtem…
szinte már gyanús voltam magamnak is
hogy mily szívesen teszem…
s a ma már közismert Végjáték után
talán szerénytelenség nélkül elmondhatom:
rendkívüli társadalmi veszélyességére
elsőként én hívtam fel a figyelmet…