Szegény jó Horváth Imre
a főleg epigrammatikus
bölcselmi érc- és élcpengésű
remekléseiről ismert
jeles váradi költő
még a közeles
de már elmúlt században
hiába írta sárgult papirosra
mintha apja fölösen
megmaradt egykori
gyógyszertári
receptjeire írná
(vagy faraghatta
karcolhatta éppen
a Körös-parti
vén füzek törzsébe is)
hallhatatlan igazát:
Ne ordíts!
Az utókor nem süket…
S lám ordítanak
azóta is szakadatlan
bizony kicsit már
nagyothallók lettünk
mi is felebarátaim
valamennyien
de ez még szerencsére
hajszállal az utókor előtt
zajlódik ez a modoros
enyhén motorikus
szájbőgetés
s ráadásul mintha csak
a hangerőket hergelnék
vagy horgolnák (?)
a rajt-cél zászlót
is mindig balul lengető
tévesen Léda-utánzatú
kissé léhácska
odarendelt amazonok