Nyugtalan lesz a tenger,
kedvesem, ha mindig csak
hazafelé… Ithakára gondolsz,
jobb beletörődni abba,
hogy elmúlunk itt, mint a
füvön lelt reggeli harmat,
ha megsimogatja a fény,
amint a szigetek mögül
rendre álmosan előbukik
egy másNAPos korong
formájú izzó parázs-fej,
mely hozzád hasonlóan
delejes testem körül bolyong…
és ezen csábos szavak után
szemeim dörzsölni kezdtem
és mindkét zúgó fülem
ugyancsak jól hegyeztem
mert „a fehérkarú Nauszikaa
énekelni kezdett”, ahogy
ezt egy királylány teheti:
szertelenül és kihívóan,
bár hangja valós értékét
én föl nem foghatom,
csak álomi szépségét,
amint frissen mosott
ruháitól szabadulni látszott,
vagy csak a tenger felől
támadt cinkos jó fuvallat
göngyölgette ki előttem,
vakulni indult szemeim előtt,
aki álmában is partra vetődött,
elcsigázott, tegnap még
Odüsszeusz nevű férfi valék:
tehát messzire elkóborolt,
és időnként az istenek
irgalmából s kegyéből
ködbe vesző, láthatatlan vándor,
ki csak nyomorult irháját
mentené a viszontagságos
jelenben, de most bizony
bevallhatóan hebegve ámul
az eléje tévedt káprázaton,
merthogy épp eleget járt-kelt,
csavargott fényes bulvárokon,
s kóborolt sötét sikátorokban,
de főleg képzeletében lett
rettentő kalandokra éhes,
fölmálházott elszánt utazó,
s lám, Nauszikaa mindig
a legváratlanabb helyen,
és pillanatban bukkan föl
előtte, mindig szembe jön,
és mosolyog rá sejtelmesen…
de nem mert szemébe nézni,
sosem, mert talán hitte is
rendületlenül, hogy várja
a ködökön túl mégis Ithaka…
őrizte még szemei mögött,
legbelül azt a képet…
és Naszia hercegnő lépett
Nauszikaa helyébe,
mintha a meghosszabbított világ
jelentette volna be magát
valami előkelő szállodába,
mondjuk utószezonban,
levélhullató, álmos fürdőhelyen,
de a szeszélyes-szép Naszia már
a mohó utókorra spekulált,
ezért mobilja állandóan fülelt,
majd különös jeleket adott,
de Odüsszeusz már döntött
és búcsúzott is: – csók Naszia
hercegnő, ég veled Nauszikaa
királylány, mert lám, valami
mégiscsak hazafelé von,
bár ti tudjátok titkomat,
a keserű valót: Odüsszeusz,
ha egyszer véletlen hazaér is,
már rég nem az, aki volt…