Rózsa Endrének
A hegygerincen a hajnal lovasai ügetnek,
tartozékaik hiányosak: a győzelmet elhagyták
a falvak fehérségében. Csatavesztésre áll a köd is
lenn a völgy horhosaiban. Visszavonulásban az álom.
Gyermekkorukban a harcosok álmatlanság ellen imádkozni
szoktak, ma a harc lenne … az imádság itt már
kihagyásos. A harcnak jó katonák, lovak, fegyverek
kellenek. Ezt a legrosszabb katona is tudja, a legjobb
lovak patájukkal az út porába rajzolnak szándéktalan
jeleket, a fegyverek is követik példájukat. Aztán riadót
fúj a kürtös, és bejelentik, hogy az ellenség eltűnt a szemek
elől a tegnapihoz hasonlóan. Megint hiába gyűlt össze a
hajnal összes fénye. A harmat elszállt a füvek derekáról.
Nagy mérőműszerekkel mérik az ütközet színhelyét, kiszögelik
négy sarkát a csatatérnek. Már harsanna a kürt – leintik -,
mire való ez a játék. Csata nélkül is nyerésre áll ez a
reggel, "az erőket lesz majd mód mutogatni különb helyen is".
Szedjék fel a négy cöveket. A lovak arra jók, hogy elvágtassanak
a csaták-nélküli terek füvéről, a fegyverek, hogy mutogassák az
unokáknak. A hegygerincen az est lovasai tűnnek fel, tartozékaik
közül sok hiányzik, nincs víz, abrak, s még mennyi minden! Minden.
Ájultan zuhannak egy régi-régi tűz hamuja köré.
< vissza Koronatűz verseskötethez