A világ nem tudja házad címét
és kerted szögletét
nem tudja indítékaim
nem sejti hogy én voltam a
tested gyújtózsinórja körül matató vak terrorista
órámon ott lüktetett a világ
összes rádtékozolható és veszendő ideje
akár fel is robbanhatunk szívem
súgtam szívemnek
amikor beleszimatoltam az egymásba nyíló szabadságba
ahol tüzet rakni minden évszakban -: tilos
közöttünk hatalmas nyári szédület
mint füstön át levegővibráció
áttetsző madársikolyokba fulladt az erdő
és szinte hörgött a szomjúságtól
csaknem a csúcson voltunk
de legalábbis az ország érzékenyebb mellbimbója alatt
bőrödnél barnább barnaságban
fák között fák néztek be a kitárulkozni vágyó
ablakokon és velük a cinkos Isten
mert jártunk megújult templomában
feloldozta hát az ég madarait
a hegység idetévedt szabad vadjait
megáldotta a gázpalackkal rohanó autódat
csak egy parányi szikra kellett volna
bőrödről hajadból a júliusi lángolásig
mert az éjszaka itt nyáron is hűvös
serkenő szakállal sebesre horzsoltam arcod és nyakad
csak ne fagyj meg most velem
légy inkább holnapra megjelölt stigmás bujdosó
hajnalban az irtás felől baglyok huhogtak
vészjóslón jött a reggel
s te vacogva aludtál még pengényi napfénnyel szemhéjadon
ott kellett volna maradnunk mindörökre
eltűntté nyilvánítottnak lenni
utolsó európai kannibálnak
egymást csontokig fölzabálni
de mi visszajöttünk legyávultunk közéjük
a síkság békés lázadóihoz
szelíd hazugságmezőbe tervezni némi összkomfortot
most már benyithatunk külön-külön is
régi ismerősként a jövőidő tapétás bunkereibe
< vissza Kibiztosított beszéd verseskötethez