Verseskötetek

Tihany ezeréves méltóságos csöndjében, a Belső-tó fénnyel írt keresztje maga volt a csoda.
Ez a természeti jelenség, a hely ihlete kellett ahhoz, hogy a költő és a grafikus együttes, a két művészeti ág sajátos kifejezőerejét ötvöző visszapillantásában megelevenedjék a keresztény Magyarország sok gonddal viselős történelme.
Az a szívszorító Pannon-élmény, amit égi és földi hatalmak, biblikus jelképeiket valósággá élesztve, ránk testáltak.
Hogy a tüke a századok viharait is túlélő szőlőszemben éppen az Ő, értünk kifolyt vérére emlékeztessen; a hal pedig éhségünk csillapítására.
A Nagy Gáspár és König Róbert álmodta vízdombban, úgyis mint bűnös bűntelenségünk tisztaságát hordozó kozmoszban, egymásra tarajlanak – magyari sors – bukások, győzedelmek.
Megszenvedett igazságaink.
A tizenkét részből álló himnusz költőgarabonciása a megannyi kőtenger, kővitorla ellenében is, megerősítve a korábbi szent akaratot, fölajánlja Máriának eme „vizeken hullámzó országot”.
S ugyanezt teszi linóleummetszeteiben, érzékeny fényhálót vonva a sziklából kinövő kereszt s a töviskoszorút viselő ember fölé, a grafika poétája is.
Hullámzó vizeken kereszt? Hullámzó vizeken élet!