A végtelen Karszt pórusaiban
sorra feltűnnek az Önkéntes
Szabadság-gyógyászok
excelsior! a Lelket a zászlót!
önfeledt Júniusi kilégzés
vagy csak kiszakadt Júliusi sóhaj?
de profundis köhög a Fuldokló
s Eget kér méltó magasban
hiszen a Vízcsepp üteme…
növelvén a Barlang hűvöse
a Türelem félelmes tárlatát
ahol már Szuverén vakolat hull
az Ember odafagyhat a nyárhoz
miközben Ujjait lepöckölik
a Békétlen szabadság markolatáról:
zsinegre kerül nyalóka Hársméz
mint Tántorítás ha éppen
hazahív minden mi Rendületlen
és empíriákba lágyan Csomagolva
sajog a litván Borostyán is
kő vörösül el a Vértől
holtak arca Élőre marad
víz és vércsöppök Kelyhéből
utolsó Esélynek a holnap
semmi más csak a Holnap marad
de addig a betiltandó Álom?
Jelenvalóan mégis nyár van!
“döngnek a Méhek a hársfavirágon”
< vissza verseskötethez