És elindult a nekünk is oly
emlékezetes évhuszad
vagy éppen most végződik
öntudott megalkuvással
(simán presens perfectumban)
önként jegyet váltani
a mártíriumi szárnyvonalra
(amikor az elég gyakori költőfeleség
nevet rendhagyó ragozásban
így írjuk föl a szószedetbe:
Márta, Márti, Mártír)
beázott kapcsolatokra gondolunk
lehúzott redőnyre
kikapcsolt villanyra
(a világvégi házban már
tízszeres tarifát számolnak)
a fal szép lassan megette
az ajtót – egy-két évbe
tellett csupán – minden éjszaka
mint egy alattomos rágcsáló
készítette a cellát aztán
hirtelen a kulcsnak is nyoma
veszett és fújt a szél
amit enyhe családi huzatnak hittem
miközben az ügyetlen póknak egy
évig hálót szőttem a szobát
makacsul beborító idegszálakból –
mostanában egy őrült postás
sokat toporog csodálkozik a
fal kinti oldalán és a kiszőrösödő
levelesládába fölösleges meghívókat
csúsztat – nem tudom meg mi lesz
a semmire váltott valuták sorsa
ki sokasítja meg a példabeszédből
kifénylő talentumokat…
ebben az oltári sötétben jól jönne
egy fekete sál a szemeim elé:
hátha fehér a fal
< vissza Földi pörök verseskötethez