(1)
Valami végképp szétesett itt
a barátság a másikba vetett hit!
(2)
Kik voltak ők?
S mi lett belőlük?
Egykor barátaim voltak.
Most távolodom tőlük…
(3)
Múltjukon én nem rágódom
bár keserű hallani (tudni?)
hogy ama lánc tőlük is fénylett.
Csak két szót írhatok le végül:
(ha igaz!) árulás merénylet.
(4)
Mert a könnyűt
könnyű volt szeretni
de a nehezet nehéz.
És a súlytalant is könnyebb
ha a súlyosat annyira nehéz!…
Mintha szádra és szívedre
tekeredett volna
több tonna géz:
hogy ne fájjon annyira
és ne beszélj!
< vissza …nem szabad feledNI…! (Versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára) verseskötethez