Sötét bor simítja szívem
akár alvadt vér a seben;
rázkódik fölém egy éjszaka,
hajnalig virrasszál velem!
Mert virradatkor elmegyek,
elutazok, mint egy csomag,
bekóborlok ezer tengert –
nem látod többé arcomat.
A hajnal lassan szememben
izzik a méregzöld vizen;
halak úsztatják meg hajam,
míg fekszem vízszintesen.
És kifenve rám a tenger,
akárha hentesbárd hasítana,
szememre szépen rácsukódik
néma sirályok ívelő hada.
A nyugalom méregzöldjében
nem kell többé virradat!
Majd megérted az éj ízét,
ha szívedre is csak bor szakad
< vissza Halántékdob verseskötethez