Verseskötetek -

Hatvan hónap: napra nap

(1998 – 2003)

Kezdetben bizony
nem hittem el én
hogy túlélem ott
ezt a tőlem kért
ritka szolgálatot

hogy lennék kémlelője
fönt a hóhatár fölött
a gerinc szikláinak
miknek csúfos omlása
egyszer úgyis rámzúdul

kerek hatvan hónapig
éltem itt barátaim
száraz kenyéren s vizen
kardélnél is élesebb
kövek társaként

és számolni kellett
minden szívzörejt
ami a gerinc felől
kígyóként kúszott
őrhelyem felé

ahol a föld s az ég
mágnes sugártükörben
valómmal egybeért
veszteségemre így borult
nappal szemfedél sötét

de aztán szabadságos
csillagok hintettek
gyertyányi fényt fölém
orromig látni engedett
valami lázas vakremény

amit a világ üzent
ide az ég peremén
nyújtózó sziklaél alá
hányszor gondoltam
majd vége lesz talán

s szabadulhatok
ha jönnének májamért
griffek vagy sasok
de hatvan hónapig
csak bilincs-egyensúlyok

és sziklareszeléknyi por
minta-téridő mágnesként
szavamon fogott
minden megkarcolt követ
szóvá lapított

s te olvastál belőlem
hószín fehér palákról
amint ezredévek gerincben
ott fönt keresztként futnak egybe
ezért vagyok hát távol

ezért nyelvemen a só
már víz nélkül is
halálomig fölérek
valami cél üldöz mint
az öngyilkos hajlamú gének

balek kárvallottjait –
a gerincen túlnan úgylehet
már lefelé húz a köd
s talán (valaki) utánam hajít
egy megváltó követ.

(2003)



< vissza verseskötethez